Üzentek Putyinnak Washingtonban is

Az amerikai fővárosban több százan vonultak fel az Ukrajna melletti szolidaritás jegyében az ukrajnai háború első évfordulójára emlékezve.

Az Egyesült Államokban élő ukrán közösség szervezésében megtartott menetben a tömeg ukrán és amerikai zászlókkal az Abraham Lincoln-emlékműtől haladt végig az amerikai nemzeti emlékhely, a National Mall mentén a Capitolium épülete felé. A szervezők elmondása szerint

üzenni akartak Oroszországnak, hogy Ukrajnát nem tudja elfoglalni, és ebben soha nem jut sikerre, emellett az amerikai emberek támogatását és kiállását is szerették volna megköszönni.

Az eseményen az amerikai kormány nevében felszólalt Samantha Power, az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynökségének (USAID) igazgatója, valamint Karen Donfried, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Marija Soroka, az egyik szervező az eseményt követően külön köszönetet mondott azoknak az amerikai veteránoknak, akik önkéntesként kapcsolódtak be a háborúba. Hozzátette, hogy országa az Ukrajnába küldött minden egyes amerikai dollárral elszámol majd.

Pénteken, a harcok megkezdésének évfordulóján az Egyesült Államokban élő ukránok és szimpatizánsok Oroszország amerikai nagykövetsége előtt gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az orosz fél által indított háború ellen.

Forrás:https://www.napi.hu/kulfold/putyin-washington-evfordulo-tuntetes.767981.html

Részvény: