December 19-én Vlagyimir Putyin orosz (illegitim) elnök hagyományos sajtótájékoztatót tartott, amelyet ezúttal a „Közvetlen vonal” – a polgárokkal való kommunikáció formájával kombinált. Ahelyett azonban, hogy konkrét válaszokat adott volna az oroszok és a nemzetközi közösség fájdalmas kérdéseire, az esemény a propaganda retorika és a tények nyílt manipulációjának újabb parádéjává vált.

Különösen árulkodó volt az a pillanat, amikor az orosz elnök megpróbálta meggyőzni a közönséget az úgynevezett „különleges katonai művelet” sikeréről. Szerinte az orosz csapatok állítólag „négyzetkilométereket nyomulnak előre minden nap”. Ez a kijelentés azonban szöges ellentétben áll a valósággal, ahol az orosz hadsereg nemcsak, hogy nem érte el egyetlen deklarált célját sem, de el is vesztette az ellenőrzést azok felett a nagy területek felett, amelyeket a teljes körű invázió kezdetén elfoglalt.

Jellemző, hogy Putyin még arra a kérdésre sem tudott konkrét választ adni, amikor egy kurszki lakos közvetlenül megkérdezte tőle, hogy mennyi időn belül „szabadítják fel” a régiót az ukrán lövések alól. Ehelyett homályos ígéretekre és az újjáépítésre elkülönített 108 milliárd rubelre való hivatkozásra szorítkozott, amely pénzeszközök a helyi lakosok számos tanúvallomása szerint átláthatatlanok és hatástalanok maradnak. Különösen figyelemre méltó Putyin azon állítása, hogy Oroszország állítólag „erősebb” lett az elmúlt években. Ez az állítás különösen ironikus az ország nemzetközi elszigeteltségének, kiterjedt szankcióinak és a kínai gazdaságtól való kritikus függőségének összefüggésében. Az a kijelentés, hogy Oroszország „kevés embertől függ”, úgy hangzik, mintha a nyilvánvalót próbálnák tagadni.

Különösen fontos, hogy Oroszország európai szövetségesei megértsék az ilyen kijelentések valódi árát. Miközben Orbán Viktor miniszterelnök igyekszik fenntartani a különleges kapcsolatot Moszkvával, felmerül a logikus kérdés: mennyire lehet megbízható egy olyan partner, aki szisztematikusan megsérti a nemzetközi jogot és manipulálja a tényeket? Magyarország érdeke, hogy egy olyan államot támogasson, amely destabilizálja az európai régiót és veszélyezteti az egész kontinens biztonságát?

Árulkodó az is, ahogyan Putyin a konfliktust az egész NATO-blokkal való szembenállásként próbálja beállítani. Ez a retorika a katonai kudarcok igazolására és a hazai támogatás mozgósítására szolgál, de egyben a valóság alapvető félreértéséről vagy szándékos elferdítéséről is tanúskodik. Végül is, ha Oroszország valóban háborúban áll az egész NATO-val, miért nem vetette be a szövetség a teljes katonai potenciálját? A kompromisszumkészségről szóló nyilatkozatok, amelyeket az isztambuli megállapodásokra való hivatkozások kísérnek, különösen cinikusnak hangzanak. A történelem azt mutatja, hogy Oroszország a tárgyalási folyamatokat kizárólag a csapatok átcsoportosítására és új támadó műveletek előkészítésére használta fel. Ezt megerősítik Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének, Vaszilij Nebenzinek a közelmúltban tett nyilatkozatai, aki nyíltan kijelentette, hogy a konfliktus befagyasztásának bármilyen forgatókönyve elfogadhatatlan.

A háború három éve alatt Oroszország egyetlen stratégiai célját sem érte el. Ehelyett az agresszor ország elvesztette katonai potenciáljának jelentős részét, nemzetközi elszigeteltségbe került, és helyrehozhatatlan károkat okozott gazdaságának. Ebben az összefüggésben Putyin retorikája az „erősítésről” és a „szuverenitásról” olyan, mintha a Kreml kalandor politikájának nyilvánvaló kudarcát próbálná elfedni.

Ennek a helyzetnek komoly tanulsággal kellene szolgálnia az európai közösség, és különösen Magyarország számára. Egy olyan állammal való partnerség, amely nem tartja be nemzetközi kötelezettségeit, és az államközi kapcsolatokban az erőt használja fő érvként, komoly kockázatokat rejt magában. Az Orbán-kormány által Oroszországgal folytatott „különleges kapcsolatok” politikája hosszú távon negatív következményekkel járhat nemcsak Magyarország nemzetközi megítélésére, hanem nemzeti érdekeire is.

Összefoglalva, az orosz vezetés legutóbbi nyilatkozatai a politikai rendszer mély válságát mutatják, amely a valódi eredmények hiányát agresszív retorikával és nukleáris zsarolással próbálja ellensúlyozni. Ez ismét megerősíti, hogy az európai közösségnek konszolidált álláspontot kell képviselnie az orosz agresszióval szemben, és támogatnia kell Ukrajnát a területi integritásért és függetlenségért folytatott küzdelemben.