A BNP Paribas friss elemzése szerint az Európai Unió márciusban elfogadott védelmi beruházási tervei történelmi léptékű finanszírozási erőfeszítést igényelnek. Azonban több nehézséget is látnak a megvalósíthatóságban, nagyon túlterhelt lehet a következő közös költségvetés.
A bank értékelése alapján a két részből álló uniós terv valóban akár 800 milliárd eurót is mozgósíthat. Az első pillér lehetővé teszi, hogy a tagállamok négy éven keresztül évi átlag 1,5%-kal eltérjenek a költségvetési pályájuktól anélkül, hogy túlzottdeficit-eljárást kockáztatnának – ez 650 milliárd eurónyi mozgásteret jelenthet.
Ugyanakkor a BNP megjegyzi, hogy Franciaország jelezte: nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, míg Olaszország és Spanyolország szintén tartózkodó álláspontot képvisel.
A második pillér az Európai Bizottság által létrehozandó „Security Action for Europe” (SAFE) elnevezésű pénzügyi eszköz lenne, amely 150 milliárd eurónyi kötvénykibocsátás révén biztosítana katonai célú hiteleket a tagállamoknak. A BNP számításai szerint, ha ehhez hozzávesszük az energia- és digitális átmenethez szükséges forrásokat – amelyeket a Draghi-jelentés is sürget –,
az éves uniós finanszírozási igény 2028-ig elérheti a 988 milliárd eurót, 2030-ig pedig 825 milliárd euró körül alakulhat.
Az elemzés rámutat: ezek a számok drasztikusan meghaladják az EU eddigi pénzügyi kapacitásait. A 2015 és 2024 közötti időszakban az EU nem pénzügyi szektora – háztartások, vállalatok és állam – évente átlagosan 600 milliárd eurónyi finanszírozást generált.
A BNP szerint a szükséges források előteremtése a következő években a meglévő források megduplázását vagy akár megháromszorozását követelheti meg.
Ez különösen a kötvénypiacokon, valamint a magán- és állami beruházások egyensúlyán keresztül komoly feszültségeket okozhat.
A bank úgy véli, hogy a kihívások csak megfelelő gazdaságpolitikai eszközökkel kezelhetők. A védelmi kiadások hatékonyságát növelheti például egy uniós katonai beszerzési mechanizmus, amely elsősorban az európai védelmi ipart (EDTIB) célozza.
Emellett a BNP javasolja a banki finanszírozásra és értékpapírosításra vonatkozó szabályok ideiglenes, kockázatarányos enyhítését is, amely hozzájárulhatna a beruházási források bővítéséhez – mindaddig, amíg nem áll teljesen készen a Bizottság által márciusban bemutatott Megtakarítási és Beruházási Unió.