Ukrán védelmi miniszter: Hamarosan megfutamodik a világ második legnagyobb hadserege

Oroszország Ukrajna elleni háborújában elkezdődött a harmadik szakasz, az ellentámadás, mondta Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) a német lap hétfői jelentése szerint.

A FAZ hírportálján közölt összeállítás szerint a miniszter kifejtette, hogy a február 24-én kitört háború első szakasza sokként volt jellemezhető, a második pedig az „egyensúly kialakulása az oroszok és köztünk, a frontvonal stabilizálódása, valamint az orosz ellenállóképesség felmérése a részünkről”, írja az MTI.

A Harkiv és Herszon térségében elért harctéri sikerek azt jelentik, hogy elkezdődött a harmadik szakasz, az ellentámadás

– mondta Olekszij Reznyikov. Hozzátette, hogy az utóbbi napok fejleményei alapján „hólabdahatásra” számít, amelynek révén valószínűleg „hamarosan megfutamodik a világ második legnagyobb hadserege”.

Kijev céljairól kiemelte, hogy helyre kell állítani Ukrajna 1991-es határait, vissza kell szerezni az Oroszországhoz csatolt Krím félszigetet, valamint a keleti Donyec és Luhanszk megye teljes területét – és újra kell indítani a belföldi és nemzetközi légi közlekedést.

Szükség van egy „világos menetrendre is arról, hogy az oroszok miként fizetnek jóvátételt, és hogy hogyan kell megtorolni a háborús bűncselekményeket”, tette hozzá az ukrán védelmi miniszter. Mint mondta, az elszámoltatás nem korlátozódhat Vlagyimir Putyin orosz elnökre, mert az orosz lakosság többsége támogatja a háborút, vagyis egy „kollektív Putyint” alkot.

A háborús bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása azért is fontos, mert „az oroszok nem repülnek majd Elon Muskkal az űrbe, hanem nemzedékekig a szomszédaink maradnak”, fogalmazott Olekszij Reznyikov.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/09/12/orosz-ukran-haboru-oroszorszag-ukrajna-elo-hirfolyam-9/#ukran-vedelmi-miniszter-hamarosan-megfutamodik-a-vilag-masodik-legnagyobb-hadserege

Részvény: