Ukrán gabona: több mint húsz vegyszer az EU tiltólistáján, Amerika is beszáll

Nem várható, hogy Brüsszel beavatkozása nélkül belátható időn belül kiszorulna az európai piacról az egyre nagyobb mennyiségben érkező ukrán gabona. Sőt, az Egyesült Államok és a nemzetközi agráróriások az alternatív útvonalak logisztikai fejlesztéséről döntöttek, a fekete-tengeri szállítás pedig bármikor leállhat. A Nébih a Napi.hu-t arról tájékoztatta, a gabonafélék mellett jelentős mennyiségű liszt is érkezik hazánkba. Az ellenőrzések azért is fontosak, mert Ukrajnában 22 olyan hatóanyag is felhasználható a növénytermesztésben, ami az EU-ban már be van tiltva.

Egyre biztosabb, hogy hosszútávú megoldásra lesz szükségük az Európai Unió keleti, elsősorban Ukrajnával határos tagállamainak a térségbe érkező és itt értékesített ukrán gabonaszállítmányok okozta piaci problémák és a termények minőségével kapcsolatos élelmiszer-biztonsági kockázatok kezelésére.

Az ukrán szállítmányok okozta nyomás a jövőben nem várható, hogy csökken, sőt, egyre inkább úgy tűnik, fokozódik.

A következő napok nagy kérdése most, hogy az Ukrajna és Oroszország között – ENSZ és Törökország közvetítésével – tavaly nyáron létrejött, majd meghosszabbított megállapodás ismételt meghosszabbításába belemegy-e Moszkva.

Az alternatív, szárazföldi szállítási útvonalakon, az úgynevezett szolidaritási útvonalakon ráadásul jelentős logisztikai beruházások várhatók a következő időszakban. Az ukrán mezőgazdaságban meghatározó amerikai és más nemzetközi óriásvállalatok közreműködésével az Egyesült Államok is beszáll ezekbe a logisztikai beruházásokba.

Az olcsó ukrán gabona most kevésbé piacképes

Jelentősen csökkent és ennél is tovább eshet az ukrán gabona azonnali felvásárlási ára, jelenleg tonnánként 195-210 dollárért lehet hozzájutni a terményhez Ukrajna nyugati határain. Az árcsökkenés oka a visszaeső kereslet, mivel a felvásárlók betároltak a terményből. Az árcsökkenés így nem várható, hogy tovább mélyíti a kelet-európai piacokon tapasztalt visszaesést.

Magyarországon és a környező országokban tonnánként mintegy 50 százalékkal magasabb a gabona felvásárlási ára, mint az ukrán szállítmányoké.

Ez nagyjából megegyezik az egy évvel ezelőtti árakkal.

Korábban Nagy István agrárminiszter a Napi.hu-nak arról beszélt, hogy az ukrán gabonaszállítmányok tönkreteszik a térség országainak gabonapiacait. Elsősorban nem az ideérkező nagy mennyiség okoz problémát, hanem az, hogy az alacsony ukrán terményárak miatt a felvásárlóknak úgy is megéri, ha egyszerre kisebb tételben vásárolnak, vagy akár hosszabb időt is várnak egy ukrán szállítmányra.

A miniszter emellett kiemelte, hogy a katasztrofális piaci következmények mellett a minőséggel is lehetnek problémák, mivel az Európai Unió rendkívül szigorú növényvédelmi előírásainál jóval lazább az ukrán szabályozás.

Ukrajnában ráadásul európai léptékkel példátlan birtokméreteken termelő – nemzetközi hátterű – nagyvállalatok előállítási költsége jóval alacsonyabb, mint az európai gazdáké, így a vámmentesen az EU-ba érkező termény gyakorlatilag behozhatatlan versenyelőnnyel jár.

Már a liszt minőségét is szigorúan ellenőrzik a hatóságok

A minőséggel kapcsolatban is komoly aggályok merültek fel a keleti tagországokban. A Napi.hu megkeresésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt közölte, az ukrán tételek átfogó ellenőrzése – a társhatóságokkal és az illetékes szervekkel – folyamatos, a gabonafélék részletes minőségi ellenőrzése pedig még folyamatban van. A hatóság arra is figyelmeztetett, hogy

a vizsgálatokat kiterjesztették a feldolgozatlan gabonafélék mellett már a Magyarországra érkező ukrán eredetű búzalisztekre is. Ennek oka, hogy a lisztekkel kapcsolatban is felvetődtek minőségi problémák.

A Nébih a liszteket laboratóriumban vizsgálja, a minőséggel kapcsolatos problémák pedig akkor merülnek fel, ha jelentősebb eltérés tapasztalható a liszt

  • szárazanyagra számított hamutartalmában;
  • a nedvessikér-tartalomban;
  • a sütőipari értékcsoportnál;
  • a növényvédőszer-tartalomban
  • vagy a radiológiai vizsgálatokon.

Az EU megengedő, ha az importról van szó

A Napi.hu kérdésére a hatóság arról tájékoztatott,

az Európai Unióban 22 olyan hatóanyag használatára vonatozik tilalom, amely Ukrajnában engedélyezett. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a hatóanyagok kimutatása esetén tilalmat lehetne bevezetni a behozatalra, amennyiben azok értéke az uniós rendeletben megszabott MRL határérték alatti.

Ha a termény valamely EU-ban vagy Magyarországon tiltott, vagy nem engedélyezett szerrel szennyezett, akkor az úgynevezett MRL, vagyis a megengedett növényvédő-szer határérték a meghatározó a biztonság szempontjából. Az MRL alatti mértékben szennyezett termény – a hatóanyag uniós tilalma ellenére – jogszerűen behozható az EU területére.

Amerika fejleszti a szolidaritási útvonalakat?

Az Európai Unió az orosz-ukrán háború kitörését követően úgynevezett szolidaritási útvonalakat nyitott az ukrán mezőgazdasági alapanyag- és feldolgozott termékek előtt. Ez azt jelenti, hogy a szárazföldi határokon, így a Magyarországi átkelőkön vámmentesen, korlátozás nélkül szállítható az ukrán áru. Erre azért volt szükség, mert tavaly nyár közepéig a háborús helyzet megakadályozta, hogy a mezőgazdasági áruk szállításában meghatározó tengeri útvonalakon elhagyhassa a termény az országot.

Az Egyesült Államok és a nemzetközi agrárvállalatok finanszírozhatják a szárazföldi szállítási útvonalakon a kapacitás növelését?
Az Egyesült Államok és a nemzetközi agrárvállalatok finanszírozhatják a szárazföldi szállítási útvonalakon a kapacitás növelését?Kép: Getty Images

A szolidaritási útvonalakon jóval kisebb kapacitás szállítására van lehetőség, így ha ismét ellehetetlenül a tengeri szállítás, abban az esetben a szárazföldi útvonalak csúcsra járatása esetén is csökkenne az export.

A szárazföldi és folyami határkapcsolatok fejlesztése, így a kapacitás növelése érdekében az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) három amerikai érdekeltségű ukrán agráróriásvállalattal közösen hosszútávú fejlesztéseket jelentett be a minap.

Az USAID, a Grain Alliance, a Kernel és a Nibulon első konkrét fejlesztési terve 44 millió dollár értékű és három dunai kikötő kapacitásnövelését célozza.

A beruházás évente körülbelül 3,35 millió tonnával növeli a gabonaszállítási kapacitást. Az USAID és a vállalatok közléséből kiderül, hogy a fejlesztések itt nem állnak le, további alternatív szállítási útvonalak kapacitásbővítését is támogatják a jövőben annak érdekében, hogy az ukrán gabona kijuthasson a globális piacokra.

A Fekete-tengerre figyel a világ

Az ukrán termények szállítási útvonalai tehát az európai gazdálkodókat is komolyan érintik. Érdemi fordulatot hozhat, ha a napokban lejáró orosz-ukrán fekete-tengeri gabonaszállításról szóló egyezményt nem sikerül meghosszabbítani.

Ukrajna már kezdeményezte a tárgyalásokat a gabonafolyosó fenntartásának folytatásáról, ám Kijev nem hajlandó közvetlenül tárgyalni Moszkvával. Vélhetően továbbra is az ENSZ és Törökország közvetít a felek között.

Oroszország ugyanakkor a korábbi feltételek megváltoztatásával egyezne bele a gabonaalku meghosszabbításába. Korábban Moszkva feltétele az volt , hogy kiengedje az ukrán kikötőkből a szállítóhajókat, hogy a nemzetközi közösség elősegíti az orosz termények világpiacra jutását, amely elé komoly akadályt gördítenek a nyugati országok szankciói.

Az ukrán szakértők szerint három forgatókönyv lehetséges.

  1. Az egyezmény meghosszabbítása esetén további 120 napig változatlan feltételek mellett folytatódhat a békeidőkhöz képest jóval lassabb szállítás.
  2. Nemzetközi védelem mellett, Oroszország beleegyezése nélkül folytatódik a szállítás. Erre ugyanakkor kevés esély mutatkozik, mivel az ukrán hajók védelmét felvállaló országok, vagy a háborús felek közötti közvetítésében szerepet vállaló Törökország nyíltan szembemennének Moszkvával, ezt pedig minden ország el akarja kerülni, amelyik eddig elkerülte.
  3. Ha Oroszország nem egyezik bele a megállapodás meghosszabbításába, akkor várhatóan ismét ellehetetlenül a tengeri szállítás. 

Ebben az esetben a nyugati útvonalak, vagyis a szolidaritási folyosók maradnak az egyedüli alternatív útvonalak.

Ukrajna erre a lehetőségre is felkészül, ami a piaci szereplők elemi érdeke is. Ezért a szárazföldi és folyami kapcsolatok kapacitásfejlesztése várhatóan egyre inkább előtérbe kerül.

Ezt támasztja alá az Egyesült Államok és az amerikai érdekeltségű agrárcégek beruházásokról szóló legújabb bejelentései is. Amennyiben ezeknek a logisztikai kapcsolatoknak a fejlesztésére valóban nem sajnálják az érintett vállalatok a pénzt, akár már a következő termésből is több tízmillió tonnával több mezőgazdasági áru érkezhet Kelet-Európába.

Forrás:https://www.napi.hu/mezogazdasag/haboru-ukran-gabona-amerika-mezogazdasag.768451.html

Részvény: