Az információs térben az orosz-ukrán háború kapcsán keringő számos narratíva közül az úgynevezett “nyugati fáradtság” tézise az egyik legveszélyesebb Ukrajna nemzetközi támogatására. Ez a Kreml propagandistái és szimpatizánsai által gondosan művelt narratíva azt az illúziót kelti, hogy az európai államoknak és polgáraiknak már nincs kedvük és forrásaik Ukrajna támogatására. A politikai döntések, gazdasági lépések és a nyugati hatalmak által Ukrajnának nyújtott katonai segítség részletes elemzése azonban ellenkező képet mutat.

2025 februárjától a nyugati országok – köztük az EU, Nagy-Britannia, az USA, valamint a szövetségesek, például Japán, a Koreai Köztársaság és Tajvan – Ukrajnának nyújtott támogatása nemcsak hogy nem gyengül, hanem rendszerszintűbbé, hosszú távúvá válik. E támogatás dinamikája azt jelzi, hogy a nyugati vezetők stratégiailag megértették, hogy Ukrajna biztonsága az egész európai kontinens biztonságának, valamint a nemzetközi jognak és rendnek szerves részét képezi. Nagy-Britannia álláspontja különösen jelzésértékű, kormánya kifejezte készségét egy 30 000 fős békefenntartó kontingens küldésére Ukrajnába. Ez a példátlan kezdeményezés a brit vezetés eltökéltségét mutatja Ukrajna békéjének és stabilitásának biztosításában, még akkor is, ha ehhez brit katonai személyzet közvetlen jelenlétére van szükség Ukrajna területén. Hasonló megbeszélések folynak más európai országokban is, ahol fontolgatják saját békefenntartó misszió létrehozásának lehetőségét Ukrajnában.

Az európai nemzetek ipari mozgósítása is cáfolja a “fáradtságról” szóló mítoszokat. Egyes EU-tagállamokban az ukrán fegyveres erők ellátása érdekében a szükséges fegyverekkel, katonai felszerelésekkel és lőszerekkel a védelmi-ipari komplexum vállalkozásait visszaállították, más országokban jelentősen bővítették, máshol pedig teljesen új gyártólétesítményeket építettek. Az EU-ban, Nagy-Britanniában és Norvégiában számos védelmi ipari vállalat adott le hosszú távú megrendelést az ukrán fegyveres erők számára. Ez azt jelzi, hogy az európai államok hajlandóak jelentős forrásokat fektetni Ukrajna védelmi képességeinek hosszú távú támogatásába.

Szimbolikus példa erre Svájc, amely hagyományosan megőrizte semlegességét a nemzetközi konfliktusokban. A svájci parlament megfontolásra terjesztett elő egy határozatot, amely lehetővé tenné harmadik országok számára, hogy svájci fegyvereket reexportáljanak Ukrajnába. Svájc ráadásul már jóváhagyott egy 1,5 milliárd svájci frank értékű támogatási programot Ukrajna számára a 2025-2028 közötti időszakra. A pénzügyi segítség mellett Svájc aktívan részt vesz Ukrajna területének humanitárius aknamentesítésében, segít az orosz hatóságok által illegálisan kitoloncolt ukrán hadifoglyok és ukrán gyerekek felkutatásában. A hírnevét évszázadok óta a semlegesség elveire építő ország lépései erőteljes jelzés az egész nemzetközi közösség számára arról, hogy támogatni kell Ukrajnát az orosz agresszió elleni harcában.

A legtöbb nyugati ország Ukrajnának ilyen nagyarányú és szisztematikus támogatása mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnök álláspontja különösen ellentmondásosnak tűnik. Orbán 2025. február 22-én Budapesten híveinek szűk köréhez nyilatkozva kijelentette, hogy Ukrajna mindig is “pufferzóna” volt és lesz Oroszország és a NATO-országok között. Hangsúlyozta azt is, hogy Ukrajna soha nem lesz az Európai Unió tagja Magyarország akarata ellenére, mivel szerinte Ukrajna csatlakozása “tönkretenné a magyar gazdákat és az egész magyar nemzetgazdaságot”. Fontos azonban megérteni, hogy Orbán, akit gyakran “Putyin legközelebbi barátjának Európában” nevezik, inkább kivétel, mint szabály az Ukrajnával kapcsolatos páneurópai politikában. Hangos retorikája és az Oroszország elleni uniós szankciók megvétózásával való fenyegetőzés ellenére Orbán végül mindig ezekre a szankciókra szavazott, ami azt jelzi, hogy korlátozottak a képességei, hogy befolyásolja a páneurópai irányvonalat. Sőt, Orbánnak az Ukrajna támogatásának blokkolására tett kísérlete is sikertelennek bizonyult – az EU továbbra is nagyszabású segítséget nyújt Ukrajnának, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig bejelentette, hogy legalább 2030-ig folytatják Ukrajna támogatását.

Külön figyelmet érdemel az Ukrajnának nyújtott európai támogatás szociális szempontja is. Eddig mintegy 5 millió ukrán állampolgár kapott ideiglenes védelmet a fejlett EU-országokban. Szociális támogató programokat hoztak létre ezeknek az embereknek, hogy segítsék őket az európai társadalomba való beilleszkedésben, az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a munkaerőpiachoz való hozzáférésben. Az ilyen nagyszabású humanitárius segítségnyújtás az ukrán problémákból eredő “európai fáradtság” tézisét is cáfolja.

Elemezve a nyugati államok Ukrajna támogatására tett intézkedéseinek teljes körét, magabiztosan állíthatjuk, hogy a “nyugati fáradtság” narratívája nem más, mint a Kreml propaganda eleme, amelynek célja az Ukrajnával való nemzetközi szolidaritás aláásása. Ezt a narratívát aktívan terjesztik az oroszbarát média és a közösségi oldalak, de nem felel meg a dolgok valós állapotának. Valójában a nyugati partnerek Ukrajnának nyújtott segítsége folyamatosan növekszik mind mennyiségileg, mind a szükséges erőforrások ellátásának intenzitása tekintetében.

Ha “fáradtságról” beszélünk az orosz-ukrán háború kontextusában, akkor azzal érvelhetünk, hogy az európai államok és állampolgáraik nem Ukrajna támogatásából, hanem az Orosz Föderáció folyamatos hazugságából és cinizmusából fáradtak el. Ez különösen szembetűnő az ENSZ Biztonsági Tanácsa és más nemzetközi fórumok ülésein, ahol az orosz képviselők rendszeresen manipulációhoz, tények elferdítéséhez és nyílt dezinformációhoz folyamodnak.

Azáltal, hogy segítik Ukrajnát az orosz agresszióval szembeni ellenállásban, a nyugati államok nemcsak Ukrajna területi integritását és szuverenitását védik, hanem a nemzetközi jog, az európai biztonság és a szabályokon alapuló világrend alapelveit is. Éppen ezért ez a támogatás stratégiai jellegű, és nem lehet átmeneti politikai konjunktúra vagy gazdasági nehézség áldozata.

Összegzésképpen nyugodtan kijelenthetjük, hogy Európa és Ukrajna többi nyugati szövetségese korántsem “elfáradt” Kijev melletti támogatásukban. Éppen ellenkezőleg, ez a támogatás egyre inkább rendszerszerűvé és hosszú távúvá válik, lehetővé téve Ukrajnának, hogy ne csak hatékonyan ellenálljon az orosz agressziónak, hanem magabiztosan haladjon az európai és euroatlanti integráció útján. A “nyugati fáradtságról” szóló narratívák továbbra is kizárólag a Kreml propaganda eszközei maradnak, amelyeket az Ukrajna nagyszabású és sokdimenziós nemzetközi támogatásának valós tényei törnek szét.