Úgy tűnik, az utóbbi napokban egyre több támogatóra és kevesebb szkeptikusra tesz szert az Oroszország elleni véres háború második éve tartó ukrajnai NATO-tagsági akcióterv visszavonásának támogatása. A júliusra tervezett vilniusi csúcstalálkozón Kijevnek felajánlott politikai csomag egyik eleme lehet Ukrajna egyszerűsített tagsági terve, a már bejelentett kétoldalú biztonsági garanciákkal együtt. Ugyanakkor továbbra is sok európai hang szól egy ilyen terv törlése ellen, ami mellett a fő érv továbbra is az orosz-ukrán háború esetleges súlyosbodásától és eszkalációjától való félelem. Tehát legyen-e Ukrajna a NATO tagja vagy sem, és ez hogyan befolyásolhatja az események további alakulását és általában véve az európai helyzetet? Próbáljuk meg kitalálni.
Kezdjük azzal, hogy lehetséges lenne-e egy hosszú és véres háború Európa közepén, ha Ukrajna a NATO tagja lenne? Úgy tűnik, a válasz itt kézenfekvő – a közel 16 hónapja tartó orosz támadás és agresszió mindenképpen elkerülhető lett volna, mert a bravúrok és birodalmi machinációk ellenére Putyin alig mert belemenni egy amúgy is vesztes konfrontációba a Szövetséggel. De ami történt, azon nem lehet változtatni. Ehelyett nemcsak Ukrajna, hanem általában Európa jövőjét is megváltoztathatjuk és befolyásolhatjuk. Ma is folytatódnak az ellenségeskedések az ukrán területeken, sok elemző szerint a várható ukrán ellentámadás szakaszában, és ennek megfelelően a háború döntő fordulópontja. Maradhat-e a NATO kizárólag védelmi szövetség a Kreml nyílt területi terjeszkedése mellett, és tovább késleltetheti Ukrajna NATO-tagságát? Egyetértek, az ukrán hadsereg a csatatéren bebizonyította a világnak, hogy ma Európa egyik legtapasztaltabb és legtehetségesebb hadserege. Ezért nyilvánvaló, hogy nem terheli, hanem éppen ellenkezőleg, minőségileg erősíti a NATO-t, amely azzal a történelmi döntésével, hogy Ukrajnának biztonsági garanciát nyújt a szervezet alapszabályának 5. cikkelyén belül, végre elvághatja ezt a problémás gordiuszi csomót, és véget vethet a végtelen orosz fenyegetések és agressziók állandó folyamatának, amelyek a szervezet és az egész egyesült civilizált világ a legnehezebb problémájává váltak.
Adjunk hozzá egy kis történelmi kirándulást. A történelem bizonyítja, hogy az orosz területi terjeszkedés ciklikus természetű, mert Oroszország hagyományosan csak két állapotban volt: vagy leépült állapotban, amikor segítséget kért, vagy megerősödve támadóháborúba kezdett. A közelmúltban sem változott semmi. Putyin hatalomra jutása után azonnal elindította a második csecsen háborút. Grúzia 2008-as inváziója az Orosz Föderáció katonai potenciáljának helyreállítását jelentette, és már ekkor láthatóvá vált az Európát fenyegető veszély, amiben senki sem akart hinni. Az ukrán Krím Oroszország általi annektálása lett a végső megerősítése Putyin agressziós háborúk szándékának. Még ha Oroszország bizonyos körülmények miatt felfüggeszti vagy lokalizálja az ellenségeskedést Ukrajnában, mindenképpen megpróbálja megismételni a teljes körű offenzívát, amely túlléphet Ukrajna határain is. Ezért a következtetés nyilvánvaló – csak Ukrajna NATO-tagsága vet véget az orosz fenyegetésnek, és biztonsági zónát hoz létre Európa keleti határain.
Az európaiak egyik legnagyobb félelme az atomháború, amellyel a Kreml fenyeget. De itt érdemes megemlíteni, hogy Oroszország már régóta nemcsak zsarol, hanem fenyegetéseinek határait is túllépi. Így még tavaly márciusban az orosz csapatok Európa legnagyobb atomerőművének, a Zaporozsjei atomerőműnek az ágyúzásához folyamodtak. Ezért nem félni kell az agresszortól, hanem meg kell állítani, mielőtt túl késő lenne, bár valószínűtlen, hogy Putyin merjen kirobbantani egy nukleáris háborút, amely mindenki számára veszteség. A Kreml hagyományosan ezt a szörnyű érvet használja a saját politikai céljai eléréséhez, a Nyugat megfélemlítésére és cserébe engedményeket várva. Ugyanakkor annak ellenére, hogy Oroszország megpróbálta megosztani és meggyengíteni Európát háborúival és fenyegetéseivel, jelenlegi inváziója éppen ellenkezőleg, soha nem látott módon egyesítette és megerősítette az európai kontinenst. Ráadásul az orosz agresszió késztette a szövetség új tagjait, az addig semlegesen maradt Svédországot és Finnországot a NATO-csatlakozásra, így a Szövetség ma sokkal egységesebb és erősebb, mint valaha. Ugyanakkor a szakértők azt jósolják, hogy 2026-ra az orosz hadsereg csaknem megduplázódik – akár 1,5 millió katonára. Már ismert a balti államok és Finnország közelében új orosz katonai körzetek létrehozása, amelyek nem más, mint Putyin tervezett előkészítésének ötlete egy lehetséges háborúra Európával. És egy ilyen helyzetre tekintettel Ukrajna NATO-tagsága abszolút logikus és szükséges lépés, ráadásul egy ilyen partnerség sokkal előnyösebb a Szövetség számára, mint annak hiánya.
Ukrajna ma eleve nem maradhat pufferzóna, mert ez semmiképpen sem járul hozzá egy teljes körű orosz invázió megelőzéséhez vagy megismétlődéséhez. Emlékezzünk vissza, hogyan próbálta Oroszország éveken át megakadályozni Ukrajna NATO-csatlakozását, és ezt azért tették, hogy maguk mögött hagyják az Európa elleni támadás lehetőségeit. 2008-ban Ukrajna NATO-integrációját gyakorlatilag megállította Angela Merkel német kancellár döntése, aki nem járult hozzá ahhoz, hogy Kijevnek a tagsággal kapcsolatos akciótervet nyújtson be. Ez pedig egyfajta geopolitikai Rubikon lett Putyin számára, aki megérezte a Nyugat bizonyos gyengeségét, és globális konfrontációba kezdett. Már 3 hónappal azután, hogy Németország megtagadta az ukrán tagságra vonatkozó cselekvési tervet, a Kreml háborút indított Grúziában, elfoglalva területének egy részét. Majd 2014-ben Oroszország annektálta az ukrán Krímet és be nem jelentett agressziót indított Ukrajna keleti részén, amely 2022 februárjában teljes körű invázióvá vált. Ez volt az európai habozás és Putyinnak tett engedmények ára. De ez semmiképpen sem fékezte az orosz diktátor étvágyát, ellenkezőleg, csak felmelegítette őket. Ezért egy olyan helyzetben, amelyben Ukrajna nem lesz a NATO tagja, Oroszországnak számos lehetősége lesz egy teljes körű offenzíva megismétlésére, amely Európában ér véget, ahol az orosz hadsereget erőszakkal meg lehet állítani.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy Oroszország mindig is gyengeségként fogta fel az engedességet, és ez nem akadályozta meg, hanem csak arra ösztönözte, hogy fokozza agresszióját. Ezt nem szabad elfelejteni. Ezért a Kremlben évtizedek óta hangoztatott heves tiltakozás Ukrajna NATO-tagsága ellen azzal magyarázható, hogy Oroszország soha nem adta fel és nem is fogja feladni az ukrán területek megszállásának terveit. Ezt tulajdonképpen csak Ukrajna felgyorsított Szövetségbe való felvétele akadályozza meg: így „biztonsági öv” alakul ki Európa keleti határain. Ukrajna NATO-tagsága nemcsak a Nyugat megerősítésének tényezőjévé válhat, hanem az Orosz Föderációval való háború elkerülésének is, amelytől a szkeptikus európai politikusok annyira félnek.
Napjainkban az ukrajnai orosz terror nemcsak a szándékait, hanem a háborús módszereit is megmutatta. Orosország nap mint nap megerősíti terrorista állam hírhedt státuszát, civileket gyilkol, polgári infrastruktúrát rombol, és ukránok több mint egy generációjának életét tönkreteszi. Általánosságban már előrevetíthető, hogy ez lesz Moszkva esetleges jövőbeni agresszív lépéseinek jóváhagyása az európai országokkal szemben, ha Oroszországot most nem állítják meg. Még mindig van ilyen lehetőség, és érdemes még ma kihasználni, mert holnap már késő lehet.
Értsenek egyet azzal, hogy Ukrajna felvétele a NATO-ba, függetlensége megvédésének segítése, ukrán védelmi erők védelmi képességének és kapacitásának megerősítése ma sokkal egyszerűbb és olcsóbb módja annak, hogy háborút vívjanak egy atomhatalommal, mint Európai más városok utcáin. Minden lehetséges következménnyel.