Ukrajna atomenergiájára pályázik Trump – Így provokálná Oroszországot?

Donald Trump ismét szokatlan tervvel állt elő: az Egyesült Államok vegye át Ukrajna legnagyobb atomerőművének, a jelenleg orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai létesítménynek az üzemeltetését – sőt, akár tulajdonjogát is. Bár Trump szerint ezzel a lépéssel gyorsan rendezni lehetne a konfliktust Ukrajna és Oroszország között, a megvalósítás számos akadályba ütközhet, az ukrán fél pedig óvatosan fogadta a javaslatot.

Trump nemrég telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek felvetette, hogy az Egyesült Államok segíthetne Ukrajnának a zaporizzsjai atomerőmű helyreállításában és korszerűsítésében:

Most azonban további részletek derültek ki arról, hogy mi lehet a mögöttes célja a felajánlásnak, illetve, hogy milyen akadályai lehetnek a tényleges megvalósításnak.

Az elnök (Donald Trump – a szerk.) megkérdezte tőlem, hogy van-e egyetértés abban, hogy Amerika képes-e helyreállítani az erőművet, én pedig azt válaszoltam neki, hogy igen, amennyiben modernizáljuk, és pénzt fektetünk bele

– nyilatkozta Zelenszkij.

Elemzők szerint Trump javaslata inkább politikai nyomásgyakorlás lehet Oroszországgal szemben, mivel egy ilyen üzlet azt feltételezi, hogy Oroszország átadná az általa megszállt területet.

Az „amerikai tulajdon” említése pedig kifejezetten provokatív lépés lehet Moszkva szemében.

Az ukránok azonban óvatosan kezelik az ötletet. Egy korábbi magas rangú ukrán tisztségviselő szerint az elképzelés számos kérdést vet fel: milyen jogi alapon kerülne amerikai kézbe a létesítmény, vásárlásról lenne szó, vagy valamilyen koncesszióról? Egy korábbi magas rangú ukrán tisztviselő úgy fogalmazott a hírügynökségnek:

Az amerikaiak esetében bármi elképzelhető, de ez még tőlük is meglepő lenne.

A technikai akadályok sem elhanyagolhatóak: az erőmű jelenleg üzemen kívül van, hat reaktora leállítva, emellett megszűnt a fő vízellátása, miután tavaly megsemmisült a Nova Kahovka-gát. Szakértők szerint legalább egy évbe telne, hogy akár csak egyetlen reaktort újraindítsanak, a teljes létesítmény újraüzemelése pedig akár négy évet is igénybe vehet.

Mindemellett további problémát jelent, hogy a reaktorok újraindítása csak részlegesen lenne lehetséges a jelenlegi vízhiány miatt, és ehhez jelentős beruházás, infrastrukturális fejlesztések és biztonsági garanciák szükségesek.

A terv része lehet Trump szélesebb körű békestratégiájának, melynek keretében a háború gyors befejezése érdekében „tesztel” különféle politikai és üzleti javaslatokat:

Az ukrán lakosság számára viszont létfontosságú lenne a létesítmény visszaszerzése, hiszen az erőmű a háború előtt Ukrajna energiaszükségletének 20%-át biztosította, és kulcsfontosságú szerepet töltene be a háború utáni újjáépítésben.

Olekszandr Harcsenko kijevi energetikai elemző szerint az erőműnek az ukrán hálózatba való visszakapcsolása nemcsak Ukrajna, hanem Kelet- és Közép-Európa energiatermelése szempontjából is nagyon fontos lenne. Az üzem egyik alkalmazottja a Reutersnek elmondta, hogy Ukrajna már ki is dolgozott egy részletes cselekvési tervet a létesítmény esetleges újraindítására.

Részvény:
Megtekintések száma : 76