Ukrajna áramot exportálna Németországba

Ukrajna árammal segítene Németországnak függetlenedni az orosz energiától – nyilatkozta Denisz Smihal ukrán kormányfő a dpa német hírügynökségnek. Elmondása szerint Ukrajna jelenleg Moldovába, Romániába, Szlovákiába és Lengyelországba exportál áramot, de készek terjeszkedni Németország felé, miután az atomerőműveknek köszönhetően elegendő elektromosságot termelnek.

Smihal azt mondta, berlini és brüsszeli látogatásán beszél erről a lehetőségről az illetékesekkel. Az ukrán kormányfőt szombatra Berlinbe várják, és vasárnap Olaf Scholz német kancellár is fogadja. Az orosz támadást követően Ukrajna és a szomszédos Moldova levált az egykori szovjet áramhálózatról, és március közepén szinkronizálta működését az európai hálózatéval. Ukrajna azóta naponta 400-700 megawatt áramot szállít az Európai Unióba és Moldovába – írja az MTI. Smihal többszörösére növelné az uniós kvótákat, ami szerinte mindkét félnek jó lenne.

Az EU több energiát kapna, mi pedig külföldi valutát, amelyre sürgősen szükségünk van.

Ukrajnában több mint 14 gigawatt összkapacitáson működnek szovjet építésű atomerőművek. A háború kezdete óta a harcok, a népességmozgás és a gazdasági helyzet miatt jelentősen csökkent az áramfogyasztás az országban. A csökkenésnek köszönhetően több kapacitás maradt exportra, annak ellenére, hogy az oroszok megszerezték a zaporizzsjai atomerőművet, amely Európa legnagyobbja.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/09/03/orosz-ukran-haboru/#ukrajna-aramot-exportalna-nemetorszagba

Részvény: