Újfajta fegyverrel erősödik a magyar honvédség

A lánctalpas, páncélozott, 30 milliméteres gépágyúval felszerelt gyalogsági harcjárművek, a Lynxeknek köszönhetően a magyar honvédség és a magyar védelmi ipar is erősödik; a magyarul hiúznak nevezett járművek egyike vasárnap délután 16 óráig megtekinthető a fővárosban, a Hősök terén – mondta Vauver Viktor, a Magyar Honvédség alezredese, a Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoki irodavezetője.

Amost Budapesten kiállított Lynx még Németországban készült, a későbbiekben azonban a harcjármű gyártása már Magyarországon fog történni, Zalaegerszegen.

Aharcjárművet gyártó Rheinmetall 2023-ig 46 darab Lynxet szállít Magyarországra, ahol 2029-ig további 172 darabot gyártanak majd, mindezzel pedig magyar munkahelyeket teremtenek.

A honvédelmi alap segítségével még az infláció ellenére is képesek leszünk a haderő fejlesztés folytatására -mondta  Vauver Viktor.

A Hősök terén az érdeklődők a Lynx mellett találkozhatnak például a török gyártású szállító járművel, a Gidránnal is. A kiállítást követően a Lynxet Hódmezővásárhelyre szállítják, ahol megkezdődik a járművet kezelő személyzet képzése német szakemberek segítségével.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/lnyx-fegyver-honvedseg-haboru.761672.html

Részvény:
Megtekintések száma : 146