Újabb területen ad pénzt az EU Magyarországnak

Az Európai Bizottság a közelmúltban jóváhagyta a határmenti fejlesztéseket támogató Interreg program tervét, így jövő év elejétől indulhatnak a pályázatok. Az előleget 2022 végéig utalják. Összesen mintegy 60 millió euró (24 milliárd forint) európai uniós keretösszeg áll rendelkezésünkre 2029 végéig, hogy a szlovákokkal, a románokkal és az ukránokkal közösen fejlesszünk határmenti projekteket – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-oldalán hétfőn.

Az úgynevezett Interreg programok kiemelt jelentőséggel bírnak Magyarország számára. Még ha uniós összevetésben viszonylag szerényebb európai költségkeret is társul hozzá, mégis ezen együttműködés keretében 2215 kilométer hosszú határszakaszon, 7 országban, 19 különböző megyében valósulnak meg fejlesztések a régiónkban – írta Szijjártó Péter.

Magyar vezetéssel három szomszédos országgal, Szlovákiával, Romániával és Ukrajnával működünk szorosan együtt. Mindennek meghatározó szerepe van a határ menti térségek fejlesztésében és jószomszédi viszony fenntartásában a szlovák, a román és az ukrán relációban egyaránt.

Magyarország, mint a program irányító hatósága 2022. április 1-jén benyújtotta a következő 7 éves időszakra vonatkozó programtervet az Európai Bizottságnak, amelyet most októberben végül jóvá is hagyott a bizottság belső döntéshozó fóruma.

Ez azt jelenti, hogy 2029 végéig mintegy 60 millió euró (24 milliárd forint) uniós keretösszeg áll rendelkezésünkre, hogy a szlovákokkal, a románokkal és az ukránokkal közösen fejlesszük a számunkra fontos határmenti projekteket – írta a miniszter.

Szabolcs és Borsod megyét érintik a fejlesztések

Az Európai Bizottság a program előlegét az év végéig kiutalja, ezáltal a jövő év elején megnyílhatnak a pályázati lehetőségek. Magyarország esetében ez Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érinti, ami különösen fontos, hiszen a határmenti települések lakóinak különösen sok kihívással kellett szembenéznie az elmúlt időszakban – közölte az MTI híre szerint Szijjártó Péter.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/interreg-hatarmenti-egyuttmukodes-fejlesztese-magyar-roman-szlovak-ukran-hatar.762501.html

Részvény: