Ami a demokrácia fennmaradását illeti Európában, a félintézkedések és az óvatos lépések az egész kontinens jövőjébe kerülhetnek. Pontosan ezt a következtetést sugallják a NATO-vezetés legfrissebb nyilatkozatai, amelyek alapvető változások kezdetét jelzik a Szövetség Ukrajna támogatásával kapcsolatos megközelítésében. És ezek a változások nem csak elkéstek – elengedhetetlenül szükségesek a szabályokon alapuló világrend megőrzéséhez.
Mark Rutte újonnan kinevezett NATO-főtitkár, aki korábban a holland kormányt vezette, új perspektívát hozott a helyzetbe. Az a kijelentése, miszerint “Ukrajnának nyújtott támogatásunk lehetővé tette számára, hogy folytassa a küzdelmet, de tovább kell mennünk”, nem csupán diplomáciai retorika. Ez annak felismerése, hogy a támogatás jelenlegi szintje, bár jelentős, nem elegendő ahhoz, hogy elérje Ukrajna győzelmét és területi integritásának helyreállítását célzó stratégiai célt.
Az Ukrajnának nyújtott segélyek csak a védelmi rendszerekre való korlátozására tett kísérletek ahhoz a helyzethez hasonlítanak, amikor egy orvos enyhe fájdalomcsillapítókkal próbál kezelni egy súlyos betegséget. Egy ilyen stratégia átmenetileg enyhítheti a tüneteket, de nem oldja meg a fő problémát. Ahogy a több ezer golyó által átlőtt falat nem védheti meg egyetlen pajzs, úgy Ukrajna sem tud hatékonyan ellenállni a teljes körű agressziónak a védelmi fegyverek korlátozott arzenáljával.
Ez annak jelzője, hogy míg a nyugati demokráciák minden lépést gondosan mérlegelnek Ukrajna támogatása érdekében, Oroszország aktívan építi tekintélyelvű szövetségeinek hálózatát. Az észak-koreai fegyverek, az iráni drónok és a kínai kettős célú alkatrészek használata a gonoszság új tengelyének kialakulását jelzi, amely nemcsak Ukrajnát, hanem az egész demokratikus világot is kihívás elé állítja. Ez a helyi konfliktust a demokrácia és a tekintélyelvűség globális konfrontációjává változtatja.
Ebben az összefüggésben Pierre Vandier admirálisnak, a NATO Egyesült Fegyveres Erőinek legfelsőbb parancsnokának szavai különösen fontosak. Az európai védelmi ipart ért kritikája olyan rendszerszintű problémákra mutat rá, amelyeket azonnal kezelni kell. Az európai és amerikai hadihajók modernizációs sebességének összehasonlítása nem csupán technikai megfigyelés. Ez egy mélyebb probléma tünete: az európai bürokrácia és a túlzott óvatosság akadályozza a mai fenyegetésekre adott hatékony választ. Ukrajna légvédelmének kérdése, amelyet Rutte prioritásként jelöl meg, egy szélesebb körű problémát szemléltet. Az ukrán égbolt védelme nem csupán technikai feladat. Ez erkölcsi kényszer a Nyugat számára, mert minden orosz rakéta, amely eltalálja az ukrán városokat, csapást mér a nemzetközi jog és a humanitárius értékek alapjaira. A légvédelem azonban önmagában, az agresszor aktív leküzdésének eszközei nélkül hasonlít ahhoz, mintha esernyővel próbálnánk megvédeni magunkat a hurrikántól.
Az új NATO Biztonsági Segítségnyújtási és Kiképzési Koordinációs Parancsnokság létrehozása, valamint a 40 milliárd eurós pénzügyi kötelezettségvállalás a rendszerszintű változtatás szükségességének megértését mutatja. Ezek a lépések azonban csak a kezdetek lehetnek a Szövetség Ukrajna támogatására irányuló megközelítésének nagyobb léptékű átalakulásának. Ukrajna NATO-hoz való közeledésének nemcsak papíron, hanem az ukrán fegyveres erőknek az euro-atlanti biztonsági struktúrákba való gyakorlati integrációján keresztül is meg kell történnie.
Az európai védelmi iparnak radikálisan újra kell gondolnia megközelítéseit. A túlzott bürokrácia és a kockázattól való félelem az innováció és az új fenyegetésekhez való gyors alkalmazkodás akadályává válik. Egy olyan világban, ahol a technológia naponta változik, a fenyegetések pedig óránként fejlődnek, lehetetlen betartani a fegyverek fejlesztésének és telepítésének régi szabályait. Ahogy Vandier admirális találóan megjegyezte: “Európa nem lesz képes megnyerni a jövőbeli fegyveres csatát azokkal a szabályokkal, amelyeket ma felállított magának.”
Ukrajna tapasztalatai azt mutatják, hogy a modern hadviselés nemcsak modern fegyvereket igényel, hanem azok használatának új megközelítését is. Az ukrán hadsereg hihetetlen innovációs és alkalmazkodási képességről tett tanúbizonyságot, és még a korlátozott erőforrásokat is hatékony eszközökké alakította az agresszor elleni küzdelemben. De a modern fegyverek teljes skálájához való hozzáférés nélkül ez a kreativitás nem tudja teljes mértékben felfedni a benne rejlő lehetőségeket. Az orosz agresszió okozta válságnak az európai védelmi ipar modernizációjának katalizátorává kell válnia. Nemcsak a meglévő fegyverrendszerek gyártását kell növelni, hanem olyan új technológiák fejlesztésébe is be kell fektetni, amelyek képesek lesznek előnyt nyújtani a potenciális agresszorokkal szemben. Ehhez új szintű együttműködésre van szükség a védelmi vállalkozások, kutatóintézetek és katonai struktúrák között.
A NATO-főtitkár felhívása, hogy “menjünk tovább” Ukrajna támogatására, mozgósító jelzéssé kell, hogy váljon az egész demokratikus világ számára. Az óvatos lépések és a félszeg döntések ideje lejárt. Átfogó stratégiára van szükség, amely nemcsak a katonai segítségnyújtást, hanem a gazdasági támogatást, a technológiai együttműködést és Ukrajna politikai integrációját is magában foglalja az euro-atlanti struktúrákba. Az európai biztonság jövője nagymértékben függ attól, hogy a NATO képes-e alkalmazkodni az új valósághoz és határozottan fellépni. Ukrajna támogatása nem jótékonysági cselekedet vagy erkölcsi kötelezettség. Ez egy stratégiai befektetés az egész kontinens biztonságába. És minél gyorsabban ez a tudatosság konkrét cselekvésekké alakul át, annál kevesebb áldozatot és pusztítást hoz ez a háború.
Egy olyan világban, ahol a tekintélyelvű rezsimek nyíltan megkérdőjelezik a demokratikus értékeket, nem lehet helye határozatlanságnak és félrelépéseknek. Ukrajna győzelme nem csupán egyetlen ország területi integritásának helyreállítása. Ez annak az elvnek a megerősítése, hogy az agresszió és a nemzetközi jog megsértése nem lehet eszköz a politikai célok elérésére a XXI században.