A héten ismét reflektorfénybe került Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiség, miután 2024-ben másodszor is Moszkvába látogatott. Ezúttal Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel készült interjúra érkezett, folytatva ezzel a Kreml propaganda nem hivatalos szócsöveként betöltött szerepét a Vlagyimir Putyinnal készített februári vitatott interjúja után. A látogatás széles körű visszhangot váltott ki a nemzetközi médiatérben, és számos találgatásra adott okot a látogatás valódi céljával kapcsolatban.
A magát „független újságírónak” nevező Carlson valójában következetesen a Kreml érdekeit szolgáló narratívákat népszerűsített. Újságírói karrierje az elmúlt években figyelemre méltó átalakuláson ment keresztül: a konzervatív Fox News csatorna műsorvezetőjéből önjelölt „szabad hangú” emberré vált, aki azonban furcsa módon a Kreml propagandájára rezonál. Legutóbbi látogatása sem volt kivétel – a Lavrovval készített interjúja előtt egy reklámvideót tett közzé, amelyben drámai kijelentést tett, miszerint „közelebb vagyunk a nukleáris háborúhoz, mint bármikor a történelem során”. Ez a retorika tökéletesen illeszkedik abba a nukleáris ijesztgetési stratégiába, amelyet Oroszország az ukrajnai teljes körű invázió kezdete óta alkalmaz.
Carlson munkamódszerei komoly kérdéseket vetnek fel szakmai etikájával kapcsolatban. A Putyinnal 2024 februárjában készített interjúja beszédes példája volt annak, hogyan válhat az újságírás propagandaeszközzé. Ahelyett, hogy kemény kérdéseket tett volna fel a háborús bűnökről, a nemzetközi jog megsértéséről vagy az ellenzék elnyomásáról, Carlson kényelmes platformot biztosított az orosz diktátornak, hogy igazolja az Ukrajna elleni agresszióját. Nemcsak hogy nem kérdőjelezte meg a nyilvánvaló történelmi manipulációkat és a nyílt dezinformációt, hanem aktívan hozzájárult ezek terjesztéséhez a nyugati közönség körében.
Carlson látogatásának időzítése nem véletlen. Egybeesik az Egyesült Államok azon fontos döntésével, hogy Ukrajna jogot ad Ukrajnának arra, hogy amerikai rakétákkal csapást mérjen oroszországi katonai célpontokra. Ez a döntés súlyos csapást jelentett a Kreml stratégiájára, amely hónapok óta nukleáris csapással fenyegetőzve próbálta elrettenteni a nyugati támogatást Ukrajnának. Ebben a kontextusban Carlson moszkvai szereplése úgy tűnik, mintha az orosz nukleáris retorika hatásának felerősítésére tett kísérlet lenne egy „független” nyugati médiumon keresztül.
Oroszország nukleáris zsarolásának hatékonysága jelentősen csökkent az elmúlt évben, ami komoly aggodalomra ad okot a Kreml számára. Ukrajna többször bizonyította, hogy hajlandó katasztrofális következmények nélkül átlépni Moszkva úgynevezett „vörös vonalait”. Herszon 2022 novemberében történt felszabadítása volt az első komoly kihívás Putyin nukleáris fenyegetéseivel szemben. Akkor az „örök orosz területről” szóló hangzatos nyilatkozatok ellenére az orosz csapatok kénytelenek voltak szégyenszemre visszavonulni a Dnyipro folyón túlra, mindenféle nukleáris válasz nélkül. Ukrajna sikeres támadásai az orosz Fekete-tengeri Flotta ellen még árulkodóbbak voltak. Hadihajóinak egyharmadának elvesztése arra kényszerítette Oroszországot, hogy a flotta többi részét biztonságosabb kikötőkbe vezesse, ismét anélkül, hogy nukleáris fenyegetéseit beváltotta volna. Mindez az ukrán erők augusztusi oroszországi inváziójában csúcsosodott ki, amely a második világháború óta az első külföldi invázió volt orosz földön. Putyin reakciója kimutathatóan lomha volt – ahelyett, hogy határozottan reagált volna, megpróbálta lekicsinyelni az események jelentőségét, „provokációnak” és „új normálisnak” nevezve azokat.
Ilyen körülmények között Carlson látogatása a Kreml átfogó stratégiájának részeként értelmezhető, amelynek célja a nukleáris fenyegetéseibe vetett bizalom helyreállítása. Ahogy Julia Davis, a Kreml médiaszakértője találóan megjegyezte, az orosz propagandisták nyíltan panaszkodnak arra, hogy az amerikaiak már nem félnek a nukleáris fenyegetéseiktől, és új megfélemlítési módokat keresnek. A nukleáris háború elkerülhetetlenségéről szóló üzeneteket sugárzó nyugati újságíró megjelenése tökéletesen illeszkedik ebbe a stratégiába. Carlson látogatásának azonban egy másik dimenziója is lehet, tekintettel Donald Trumphoz és környezetéhez fűződő kapcsolataira. A történelem ismer példákat arra, hogy nem hivatalos személyek közvetítőként bizalmas üzeneteket adtak át Moszkva és a Trump-csapat között. Jól szemlélteti ezt egy eset Trump első elnökségének idejéből, amikor ügyvédje, Rudolph Giuliani a nyilvános ukrajnai szereplések mellett nem nyilvános találkozókat tartott, és titkos leveleket adott át Trump akkori ukrán elnöknek, Petro Porosenkónak.
Ezen tapasztalatok ismeretében nem zárható ki, hogy Carlson látogatásának kettős célja lehetett. A nyilvánvaló propaganda komponens mellett arra is szolgálhatott, hogy a Trump-csapat informális jelzéseit továbbítsa a Kreml felé. Ez magában foglalhatta volna a Trump és Putyin közötti esetleges telefonbeszélgetésre vonatkozó kérdéseket, amelyet úgy kellett volna lebonyolítani, hogy ne keltse azt a benyomást, hogy a kezdeményezés az amerikai féltől származik. Keith Kellogg amerikai tárgyalási különmegbízott esetleges moszkvai látogatásának részletei is szóba kerülhettek volna. Hiba lenne azonban túl messzemenő következtetéseket levonni Trump jövőbeli politikájáról, ha megnyeri a választásokat. Különböző befolyással bíró csoportok veszik körül, az izolacionizmus nyíltan ukránellenes álláspontot valló támogatóitól kezdve az Oroszországgal szembeni kemény vonal híveiig. Jelenleg Trump megpróbálja fenntartani az egyensúlyt ezen áramlatok között, anélkül, hogy bármelyiküknek is határozott előnyt adna.
Fontos megérteni Tucker Carlson valódi szerepét ebben az összetett geopolitikai játszmában. Újságírói munkája már régóta az orosz narratívák nyílt propagandája, ami különösen jól látható az ukrajnai háborúról való tudósításában. A Putyinnal készített interjúja kritikák hullámát váltotta ki a kihívó kérdések hiánya miatt, valamint amiatt, hogy hajlandó volt a Kreml verzióját közvetíteni az eseményekről mindenféle kritikai reflexió nélkül. A szíriai diktátorral, Bassár el-Aszaddal készített interjútervei csak megerősítik, hogy következetesen az önkényuralmi vezetők közül választja ki a beszélgetőpartnereit. Carlson médiatevékenysége egyértelműen illeszkedik a Kreml szélesebb körű, a nyugati közvélemény befolyásolására irányuló stratégiájába. Az ő szerepe az, hogy az orosz propagandának a nyugati médiaformátum felhasználásával a legitimitás látszatát keltse. Ugyanakkor szándékosan figyelmen kívül hagyja az objektivitás és pártatlanság újságírói normáit, és gyakorlatilag a Kreml narratíváinak közvetítőjévé válik a nyugati közönség számára.
Így, függetlenül attól, hogy esetleg nem hivatalos közvetítő szerepet tölt be, Carlson fő funkciója ugyanaz marad – ő a nyugati közönségnek szánt orosz propaganda eszköze. Legutóbbi moszkvai látogatása része a Kreml szélesebb körű stratégiájának, amelynek célja a nukleáris megfélemlítés hatékonyságának helyreállítása, amely az utóbbi időben jelentősen csökkent.
Úgy tűnik azonban, hogy ez a stratégia veszít erejéből. A nyugati vezetők egyre inkább hajlandóságot mutatnak arra, hogy szembeszálljanak Oroszország nukleáris zsarolásával, felismerve, hogy az agresszornak tett folyamatos engedmények csak további eszkalációra ösztönzik azt. Ez megteremti az előfeltételeket ahhoz, hogy a Kremlt arra kényszerítsék, hogy feladja megfélemlítési politikáját, és konstruktív párbeszédre lépjen a háború befejezése érdekében. Ezen túlmenően a Nyugat ezen álláspontja egyértelmű üzenetet küld a többi potenciális agresszornak arról, hogy a nukleáris zsarolás mint a nemzetközi politika eszköze hatástalan.