Washington – Donald Trump amerikai elnök készen áll arra, hogy jelentősen fokozza az Oroszország elleni szankciókat, hogy véget vessen az ukrajnai háborúnak – nyilatkozta Keith Kellogg nyugalmazott tábornok, Trump különmegbízottja az ukrán konfliktus ügyében. Az Egyesült Államok kész felhasználni minden rendelkezésére álló eszközt, hogy véget vessen a kegyetlen harcoknak Európa legnagyobb országában.
Kellogg szerint a jelenlegi szankciós nyomás még mindig túl gyenge. „A mostani szankciós szint egy 1-től 10-ig tartó skálán csak egy 3-as. Az USA sokkal szigorúbb gazdasági nyomást gyakorolhat Oroszországra, különösen az energiaexport korlátozásával. Trump pontosan érti a gazdasági nyomás eszközét, ezt már több esetben bebizonyította” – mondta Kellogg.
A múlt héten Trump összehívta teljes nemzetbiztonsági csapatát, beleértve JD Vance alelnököt és Scott Bessent pénzügyminisztert, hogy megvitassák a háború befejezésének lehetőségeit. Kellogg szerint az USA-nak egy „teljes kormányzati megközelítésre” van szüksége a háború lezárásához.
Miközben Ukrajnának folytatnia kell katonai ellenállását, Kellogg élesen bírálta a korábbi Biden-adminisztráció stratégiáját, amely kizárólag fegyveres támogatásra épített, anélkül hogy további nyomást gyakorolt volna Oroszországra. „Ez nem egy stratégia, hanem egy szlogen” – mondta Kellogg.
A katonai megoldás önmagában nem elég. „Oroszország mindig is háborúkban mérte magát, és nem riad vissza a súlyos emberveszteségektől. Egy ilyen háború pusztán katonai eszközökkel nem nyerhető meg” – mondta a tábornok, utalva arra, hogy a gazdasági szankciók fokozása elengedhetetlen.
Kellogg szerint a háború nem fog véget érni Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások nélkül. Szerinte a térgyalások során mindkét félnek engedményeket kell tennie, bár ez sosem egyszerű. „Egy térgyalás során mindkét fél veszíthet valamit, de végül a cél a háború befejezése kell hogy legyen” – mondta.
Donald Trump szemlélete pragmatikus: először a harcokat kell leállítani, majd ezt követhetik a politikai és gazdasági megoldások. Kellogg szerint az elnök az amerikai érdekeket is szem előtt tartja, amikor a béketérgyalásokat előkészíti. „Trump a legjobb alku művésze. Megtalálja a módját, hogy hogyan lehet a lehető legjobban kihasználni az amerikai befolyást” – mondta a tábornok.
Kellogg az amerikai diplomácia történelmi példáit is felhozta: Theodore Roosevelt 1905-ben sikeresen közvetített az oroszok és a japánok között, véget vetve az orosz-japán háborúnak. Hasonló megoldásra van most is szükség, de ehhez Trump erejére és tapasztalatára lesz szükség.
A szankciók megduplázása helyes lépés! A magyar érdekek is azt kívánják, hogy a háború mihamarabb véget érjen. Egy megerősített szankciós politika az egyetlen út ahhoz, hogy Oroszország és Ukrajna térgyalóasztalhoz üljön. Kellogg álláspontja világos: Trump képes elérni ezt a célt, ha kellő erővel lép fel Moszkvával szemben.