Traktorokkal jönnének Budapestre a tüntetők

Augusztus 20-án 1800 traktor és 2200 személyautó indul el az ország különböző pontjáról Budapestre, mondta Szabó Bálint az agrárdemonstráció szervezője. Ma még egyeztet a rendőrséggel, mert ragaszkodnak ahhoz, hogy a pesti alsó rakpartig eljuthassanak a mezőgazdasági járművek is.

Minden megyében lesznek gazdatüntetések augusztus 20-án, ezt ígéri a megmozdulás szervezője Szabó Bálint, szegedi önkormányzati képviselő, aki 1800 gazdát vár Budapestre, valamint 2200 személyautós is csatlakozott a demonstrációhoz – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A tiltakozók szerint háború esetén légiparádét tartani ízléstelen, gazdasági válság idején tűzijátékot rendezni indokolatlan és felesleges költekezés.

Megerősítette, a traktorok szombat reggel 6 órakor indulnak el a határmenti településekről, az összes autópályán, gyorsforgalmi úton és főúton, valamint 14 bekötő úton keresztül érik el Budapest határait. Ezt követően rendőri felvezetéssel a lehető legrövidebb útvonalon a pesti alsó rakpartra akarnak menni.

Ugyanakkor Szabó Bálint azt mondta : ezt a tüntetést betiltották, a traktorok nem jöhetnek Budapestre, nem demonstrálhatnak a fővárosban csak gyalogosan és autókkal tüntethetnek, de csak a Dózsa György úton, ahol kétszer egy sávot kaptak. Úgy fogalmazott:

a rendőrség elrejti a szemetet az udvar hátsó részében.

Szabó Bálint azt mondta: a kormányhoz fordultak azzal a javaslattal, hogy állítsák le a tűzijáték előkészítését, adják át a helyszínt a gazdáknak. 

Szabó Bálint pénteken délelőtt ismét egyeztet a rendőrséggel. A tüntetésszervező kiemelte, nemcsak a gazdák érdekében tiltakoznak, hanem fizetésemelést követelnek a tanároknak, az egészségügyi dolgozóknak, valamint követelik a katatörvény és a rezsiemelés visszavonását.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/gazdatuntetes-augusztus20-demonstracio-szabo-balint-tilakozas-budapest.758212.html

#agrár #tüntetés #budapest #mezőgazdaság #demonstráció #traktor #augusztus_20

Részvény: