Tovább drágul a budapesti atlétikai stadion

A kormány szerint „a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó költségnövekmények kezelését” szolgálja a döntés.

A hétfőn késő este megjelent kormányhatározat összesen 9,3 milliárd forintot utal ki ilyen célra, amiből a legnagyobb tétel a Budapesti Atlétikai Stadion kivitelezési munkáira vonatkozó 6,8 milliárd. A tavalyi világbajnokság helyszíne folyamatosan drágult, átadásakor 2023-ban 246 milliárd forint volt az összköltsége, de a jelek szerint még mindig nem zárult le az elszámolás. Az említett határozat ezen kívül több iskola- és útépítésre engedélyez költségtúllépést, például egy milliárdot a Derekegyház–Nagymágocs–Székkutas útszakaszra.

Egy másik határozat szerint megvizsgálják néhány vasúti fejlesztéshez „az Európai Beruházási Banktól történő forrásbevonás” megvalósítását „a központi költségvetés teherbíró képességének figyelembevételével”. Felhatalmazták a tárgyalásra Lázár János építési és közlekedési minisztert. A hitelösszeg legfeljebb egy milliárd euró lehet, a futamidő 30–35 év, a 782 milliárd forintra becsült teljes összegből (amelynek az egy milliárd euró nagyjából a fele) az önrész lehetséges forrásai: beruházásösztönzési célelőirányzat, célzott költségvetési támogatás.

A kormány szakértői tanulmányt készíttet Makó és térsége ivóvízminőség-javításáról, és úgy döntött, hogy ezt teljes egészében a hazai költségvetésből fizetik, egy erre vonatkozó uniós támogatási szerződéstől elállnak. Könnyítik két műemlék vár helyreállítását: a várgesztesi és a nógrádi vár rekonstrukcióját „azok gyors lefolytatása érdekében” a kormány „kiemelt nemzeti érdekre tekintettel” mentesítette az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény alkalmazása alól.

Forrás:https://hvg.hu/gazdasag/20240611_atletikai-stadion-vasuti-fejlesztes-kozlony

Részvény: