Törvényt módosítana a DK, hogy bukott államfőknek ne járhassanak élethosszig sok milliós juttatások

Dobrev Klára azt szeretné, ha „a Sándor-palota a legmagasabb közjogi méltóság munkahelye, nem pedig egy örök luxuséletbe vezető ugródeszka” lenne.

Törvénymódosítást kezdeményez Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció politikusa annak érdekében, hogy annak a köztársasági elnöknek, aki idő előtt kényszerül távozni a Sándor-palotából – például lemondás vagy megfosztás miatt –, annak ne járjanak élete végéig juttatások.

„Ne legyen élethosszig tartó ötmilliós fizetés, szolgálati lakás, háromfős titkárság, ingyenes, kiemelt egészségügyi ellátás, autó, sofőrrel együtt, valamint évi több mint 70 millió forint, amit eljótékonykodhat” – mondta szombati sajtótájékoztatóján a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője. Hozzátette: ez alól egyetlen kivétel az lenne, ha egy államfő valóban súlyos egészségügyi okból mond le.

Szerinte éppen elég pénzébe kerülnek a magyar adófizetőknek azok a köztársasági elnökök, akik kitöltötték a hivatali idejüket. „A Sándor-palota a legmagasabb közjogi méltóság munkahelye, nem pedig egy örök luxuséletbe vezető ugródeszka” – magyarázta Dobrev.

A törvényjavaslatról azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció frakciója fogja benyújtani, ő pedig arra kéri a parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártokat, hogy támogassák.

Május elején szúrta ki Hadházy Ákos független képviselő, hogy a köztársasági elnöki tisztségről februárban a kegyelmi botrány miatt lemondott Novák Katalinnak a háromfős titkárság mellett házvezetőnőt is fizet az Országgyűlés hivatala.

És bár a lemondása óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől az exelnök, a jelek szerint a magyar kormányzat nem szakította meg vele a kapcsolatot.

Forrás:https://hvg.hu/itthon/20240525_dobrev-klara-dk-torvenymodositas-koztarsasagi-elnok-juttatasok

Részvény: