Törökország kulcsfontosságú a magyaroknak, több segítséget küld a kormány

Folyamatosan dolgoznak a törökországi földrengés helyszínén a magyar mentőcsapatok és keresőkutyák, és folyamatosan nő a kimenekített emberek száma. Eddigi információk szerint továbbra sincs magyar áldozata vagy sérültje a katasztrófának. A hétfő hajnali földrengés nyomán Szíriában 2547, Törökországban 7108 halálesetet jelentettek a hatóságok, ezzel a halálos áldozatok száma meghaladja a 9500-at.

A mentők versenyt futnak az idővel, hogy túlélőket találjanak a romok alatt. A mentési munkálatokat nehezíti a rossz időjárás, Süleyman Soylu török belügyminiszter kedden arra figyelmeztetett, hogy a következő 48 óra kulcsfontosságú lesz. A katasztrófaövezetté nyilvánított dél- és délkelet-törökországi térségben még napközben is csak fagypont közelében alakul a hőmérséklet.

A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai szerint Törökországban a sebesültek száma 40 910-re emelkedett, míg az összedőlt épületek száma 5775-re nőtt. Recep Tayyip Erdogan török elnök a szerdai nap folyamán a térségbe látogat. Először Kahramanmaras, majd Hatay tartományt keresi fel.

Hatay tartomány Iskenderun körzetében megemelkedett a tenger szintje. A víz elöntötte a part menti területeket, ahol az épületeket kiürítették.

Mindeközben az isztambuli tőzsde szerda délelőtt minden műveletet leállított. A török hatóságok az első, hétfő hajnali nagyerejű rengés óta közel 700 utórengést regisztráltak.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a magyar mentőcsapatokról elmondta, a katasztrófavédelem Hunor mentőcsapata kedd reggel 55 szakemberrel és két kutyával kezdte meg a munkákat.

Szintén részt vesz a mentésben kedd dél óta a Baptista Szeretetszolgálat és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat. Az Életjel mentőcsoport kedd éjjel, a terrorelhárítás egysége szerda hajnalban csatlakozott, és a Református Szeretetszolgálat csapata is úton van a földrengés által a leginkább sújtott térségbe.

A magyar mentőcsapat létszáma és a keresőkutyák száma folyamatosan nő, és szerencsére a kimenekített emberek száma is – összegzett az államtitkár, aki jelezte: a kimentett emberek számát összesítik, és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztat erről.

Menczer Tamás megjegyezte, az ilyen esetekben az „időablak”, amíg van realitása annak, hogy túlélőt lehet találni, nagyon fontos tényező. Az első hét ilyen szempontból kulcsfontosságú.

Magyarok a földrengés sújtotta területen
Megerősítette: továbbra sincs információjuk arról, hogy magyar áldozata vagy sérültje lenne a földrengésnek. 18 magyarról tudnak, aki a földrengés sújtotta területen tartózkodik, a nagykövetség velük kapcsolatban áll, mindenki jól van, komoly segítséget nem kértek, csak kisebb technikai közreműködést.

Az államtitkár azt kérte, ha valaki tud olyan magyarról, aki a térségben tartózkodott, jelezze a konzuli szolgálat vagy a nagykövetség telefonszámán, a külügyi tárca honlapján mindkettő elérhető.

Az egyetlen „problémamentes” gázvezeték
Szijjártó Péter szerbiai tárgyalásairól elmondta, a gázellátás szempontjából kulcsfontosságú a Török Áramlat gázvezeték, amely Szerbián keresztül szállítja az orosz gázt Magyarországra.

Ez az egyetlen olyan gázvezeték, amely probléma nélkül és százszázalékos kapacitással hozza az orosz gázt Európába. Tavaly ezen keresztül 4,8 milliárd köbméter gáz érkezett, ami az éves magyar fogyasztás közel fele. Ez jól mutatja Szerbia és az orosz gáz stratégiai szerepét.

A tizedik brüsszeli szankciós csomag tervezi az orosz gáz- és olajimport teljes tilalmát és a nukleáris területre vonatkozna.

Ez az jelentené, hogy csővezetéken keresztül sem lehetne gázt és olajat importálni, ami egyet jelentene Magyarország tönkretételével
– mondta Menczer Tamás hozzátéve, hogy ilyen szankciós csomagot soha nem fog Magyarország támogatni.

Jelezte, több alternatíván is dolgoznak, ezek közé tartozik az Azerbajdzsánnal kötendő hosszú távú gázvásárlási szerződés is.

Forrás:https://www.napi.hu/kulfold/torokorszag-a-kulcsfontossagu-a-magyaroknak-tobb-segitseget-kuld-a-kormany.767159.html

Részvény: