Török Gábor szerint kétfenekű kijelentést tett J. D. Vance amerikai alelnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján, amikor úgy fogalmazott: biztos abban, hogy Orbán Viktor győzni fog, de bárki nyerje is a vasárnapi országgyűlési választást, az Egyesült Államok mindenkivel együtt fog működni.
A politikai elemző azt írta, Vance „igazán segítőkész volt: mindkét oldalnak adott muníciót. Igen, mindkettőt mondta, akkor is, ha a buborékokban csak az egyiket/másikat lehet olvasni.”
A bejegyzéséhez mellékelt két képernyőképet is, az egyiket nyilvánvalóan egy, a Fidesszel, a másik pedig egy, a Tiszával szimpatizáló, ahhoz kapcsolódó oldalról származik, hiszen az egyiken Vance kijelentésének első, a másikon a második fele szerepel.Magyar Péter is ez utóbbit kiemelve reagált az elhangzottakra, szerinte ez arra utal, hogy az Egyesült Államok is elengedte Orbán Viktor kezét. Azt is hozzátette, hogy a Tisza-kormány kiemelt partnerként tekint majd az Amerikai Egyesült Államokra „mind NATO-szövetségesként, mind gazdasági partnerként. Szívesen látjuk elnök urat és alelnök urat is Budapesten az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.”
J. D. Vance látogatásának eseményeiről, köztük az Orbánnak tartott sajtótájékoztatójukról itt olvashat többet:
