Többféle pluszpénz is érkezik idén a nyugdíjasoknak

Ötszázalékos nyugdíjemelés, teljes összeget jelentő 13. havi juttatás, nyugdíjprémium – a pénzügyminiszter helyettesének közlése szerint a jelenlegi állás szerint ezekkel mindenképpen számolhat idén a két és fél millió, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy. Tállai András a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére elmondta: az időseket átlagosan évi 300-400 ezer forinttal segíti a rezsicsökkentés is. Az államtitkár szerint az utóbbi idők nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy a rezsicsökkentés mellett a 13. havi nyugdíj is veszélybe kerül, ha a baloldal nyer a tavaszi választásokon – írja a Magyar Nemzet.

A folyósítási naptár szerint az államkincstár a jövő héten kezdi meg az aktuális havi nyugdíjak kifizetését. – Az idősek juttatása, mint rendesen, most is emelkedett az év elején, a nyugdíjasok ezúttal öt százalékkal nagyobb havi összegre számíthatnak – nyilatkozta a Mediaworks Hírcentrumának a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András államtitkár megjegyezte:

a két és fél millió jogosult idén is több címen kap extra juttatást, az elsőt hamarosan, kicsivel több mint egy hónap múlva.

Az államkincstár február közepén folyósítja a 13. havi ellátást, ami egy teljes havi nyugdíj összegének felel majd meg. Ennek kapcsán a miniszterhelyettes felidézte az elmúlt időszakot. Mint emlékeztetett, a kormány 2020 elején, a koronavírus-világjárvány kirobbanása után határozott úgy, hogy visszaállítja a 2009-ben megszüntetett 13. havi nyugdíjat. Az akkori tervek szerint a folyamat négy évig tartott volna. Első alkalommal tavaly fizetett újra az állam 13. havi juttatást, akkor nyugdíjuk negyedét kapták ilyen címen kézhez a jogosultak. – A jogszabály eredetileg évente negyedhavi összeggel emelte a juttatást, a 13. havi ellátás 2024-től jelentett volna egyhavi nyugdíjat. A gazdaság azonban kiemelkedően teljesített tavaly, és a kiváló eredmények az előzetes kilátások szerint idén sem maradnak el, a kormány ezért döntött arról, hogy felgyorsítja a folyamatot – fogalmazott az államtitkár. Tállai András hozzátette:

13. havi nyugdíjként is az idei, öt százalékkal emelt összegű havi járandóság illeti meg a jogosultakat.

Mivel az előrejelzések szerint a gazdaság idén is 3,5 százaléknál nagyobb mértékben nő majd, így a kormány ezúttal is tett félre pénzt nyugdíjpré­miumra.

– Tavaly kiugró gazdasági eredményt ért el az ország, akkor mind a két és fél millió jogosult a maximális összegű prémiumban, nyolcvanezer forintos egyszeri juttatásban részesült. Ilyenre korábban nem volt példa – idézte fel a miniszterhelyettes.

Tállai András végül szóba hozta a rezsicsökkentés ügyét is. – Manapság féktelenül szárnyalnak az energiaárak a térségben, egyedül Magyarország kivétel ezalól. A rezsicsökkentés miatt a magyar társadalmat ez a jelenség nem sújtja – mondta az államtitkár. Közlése szerint

a rezsicsökkentés a nyugdíjasoknak átlagosan 300-400 ezer forint megtakarítást jelent évente.

– Az utóbbi idők nyilatkozatai szerint a baloldal a rezsicsökkentést ugyanúgy károsnak tartja, mint a 13. havi nyugdíjat. Fennáll a veszélye, hogy egysze­rűen elvennék, eltörölnék mind a kettőt – vélekedett Tállai András, majd arról beszélt: a feltételezésnek az ad szomorú alapot, hogy ezt a baloldal egyszer már megtette. – Gyurcsányék voltak a legnagyobb rezsiemelők Magyarországon, és ők szüntették meg 2009-ben a 13. havi ellátást. Nyugdíjprémiumot ugyanakkor egyszer sem fizettek. Ők ilyenek – mondta. Az államtitkár szerint jó, ha ezt senki nem felejti, amikor azon gondolkodik, hova tegye az ikszet tavasszal a szavazólapon.

AKUBÁSZ TAMÁS (MWH), Magyar Nemzet

Részvény: