A nyolcezer milliárd forintot közelíti az akkumulátorgyártással összefüggő beruházások összértéke.
Összesen 7710 milliárd forint értékben vannak akkumulátorgyárakkal kapcsolatos beruházások Magyarországon – gyűjtötte össze a
Mindehhez az eddig nyilvánosságra hozott információk szerint legalább 585 milliárd forint támogatást adott az állam.
Nagy Márton nemrég arról beszélt, hogy 2018 óta minden évben 2000-2800 milliárd forint külföldi közvetlentőke-befektetés érkezik az országba, viszont óriási feladat volna ezt a növekedést továbbra is fenntartani.
Ahogy azt a HVG nemrég bemutatta: az akkumulátorgyártó kapacitással Európa szűk élvonalába kerül Magyarország, a már most is termelő és a bejelentett, előkészítés alatt álló üzemek együttvéve annyi akkut tudnak előállítani, amelyek 215 gigawattórányi energia tárolására képesek, ennél nagyobb termelőképességgel csak Németország rendelkezik a kontinensen. Más kérdés, hogy ennek milyen környezeti és társadalmi árai vannak.
A 24.hu összeadta, hogy a különböző beruházásoknál hány új munkahely teremtését ígérték, a végösszeg nagyjából 20 ezret jelent. Sokan közülük nem magyarok lesznek, hiszen itt gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság van, a vendégmunkások érkezését szabályozó, júniusban elfogadott törvénnyel abban bíznak, hogy tíz-, vagy akár százezrével érkezhetnek ázsiai dolgozók.
Forrás:https://hvg.hu/gazdasag/20230719_akkugyarak_Akkumulator_gyar