Több mint ötvenen haltak meg egy etnikai összecsapásban Indiában

A keresztény őslakosok az ellen tiltakoznak, hogy a többségi hindu meitei népcsoport a kormánytól „védett törzs” státuszt kapjon.

Több mint ötven ember vesztette életét etnikai csoportok közötti összecsapásokban India északkeleti részén – jelentette a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség vasárnap indiai egészségügyi forrásokra hivatkozva. A Mianmarral határos Manipur szövetségi állam székhelyének, Imphalnak és a délebbre fekvő Csuracsandpur körzetnek a kórházai eddig 54 halottat jelentettek.

A konfliktus hátterében etnikai és vallási okok húzódnak meg: a keresztény őslakosok az ellen tiltakoznak, hogy a többségi hindu meitei népcsoport a kormánytól „védett törzs” státuszt kapjon. Az ilyen népcsoportok számára bizonyos számú helyet tartanak fenn a kormányzati állások, illetve felsőoktatási helyek betöltésénél.

A Kathpress beszámolója szerint a tüntetéseket a keresztény többségű naga és kuki törzs szervezi, tiltakozva a szerintük egyébként is tehetős meitei népcsoport további támogatása ellen.

Miután egy szerdai tüntetés zavargásokba torkollt, az indiai kormány több ezer katonát küldött Manipur államba, felfüggesztették az internet működését, és „rendkívüli helyzetekre” vonatkozóan tűzparancsot adtak ki. A szemben álló csoportok közötti erőszak péntek esti újbóli fellángolása nyomán szombaton sem csillapodott a feszültség a térségben. Az összetűzések során házakat és üzleteket gyújtottak fel.

Zuankamang Daimai baptista lelkipásztor az UCANews ázsiai katolikus hírszolgálatnak nyilatkozva elmondta, hogy a zavargások során több mint ötven templomot romboltak le, és keresztények ezreit űzték el otthonaikból.

A 2,9 milliós Manipur állam lakóinak 53 százaléka tartozik a hindu meitei népcsoporthoz, a népesség többi része különböző helyi törzsekből tevődik össze. A 2011-es népszámlálás adatai szerint a szövetségi államban a legnagyobb felekezeteket a hinduk és a keresztények alkották, utóbbiak között a katolikusok mintegy 100 ezer fővel kisebbségnek számítanak.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230507_Tobb_mint_otvenen_haltak_meg_egy_etnikai_osszecsapasban_Indiaban

Részvény: