Tízezrek tüntettek vasárnap délután Prágában, és további mintegy tucatnyi más városban Petr Pavel cseh köztársasági elnök mellett, aki nyílt vitába keveredett Petr Macinkával, a kormánykoalíciós Autósok párt elnökével, miután elutasította Filip Turek, az Autósok tiszteletbeli elnökének környezetvédelmi miniszterré való kinevezését.
Az államfő és a pártelnök vitája kedden kapott nagy nyilvánosságot, amikor Petr Pavel rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette: az éjjeli órákban tanácsadóján keresztül két olyan SMS-t kapott, amelyeket rendkívül súlyosnak és zsarolási kísérletnek tart. Az elnök szerint a külügyminiszter, az Autósok kormánykoalíciós párt elnöke már hosszabb ideje igyekszik nyomást gyakorolni rá, hogy nevezze ki Filip Tureket környezetvédelmi miniszternek, amit ő elutasít.Az államfő azért utasítja el Filip Turek miniszteri kinevezését, mert a cseh sajtó szerint a politikus múltjában számos kérdőjel van. Egyebek között rasszista és idegengyűlölőnek ítélt bejegyzéseket tett közzé az interneten, amelyek miatt komoly bírálatok érték nyilvánosan is. Az elnök már korábban kijelentette: ha bebizonyosodna, hogy a bejegyzéseket valóban Turek írta, akkor nem tudná kinevezni miniszterré.
Petr Macinka az elnök vádjait visszautasította, s azt mondta, hogy mindössze politikai vitáról van szó. Szerinte az államfő Filip Turek kinevezésének elutasításával túllépi hatáskörét és alkotmányt sért. A cseh ellenzék élesen bírálja Petr Macinka álláspontját, s követeli a politikus menesztését a kormányból, amit Andrej Babis miniszterelnök elutasított. Babis az ügyben nyíltan nem foglalt állást, bár kijelentette, hogy ő úgy, olyan hangnemben, ahogy azt Macinka tette, nem kommunikálna az elnökkel.
Petr Pavel bejelentette, hogy szerda reggel találkozik a kormányfővel a kérdés megvitatása érdekében.
A vasárnapi tüntetéseket a Millió pillanat a demokráciáért civil társulás kezdeményezte. Mikulás Minár, a társulás elnöke a tüntetés elején bejelentette, hogy Prágán kívül több mint egytucat más városban is tömeggyűlések lesznek. Prágában a tüntetők teljes egészében megtöltötték a történelmi Óváros teret, a mellélutcákat, illetve a közeli Vencel tér alsó felét. A társulás Petr Pavel támogatására indított petícióját – Az elnök mögött állunk – rövid időn belül több mint 600 ezren írták alá. Amennyiben az aláírók száma eléri az egymilliót, a társulás Prága legnagyobb közterén, Letnán új tüntetést szervez Pavel támogatására – nyilatkozta Mikulás Minár.
Országunk egyik nagy pozitívuma a polgári társadalom ereje és minősége, amely a megfelelő pillanatban képes világosan és érthetően kiállni az igaz ügy érdekébe
– reagált az államfő a vasárnapi tüntetésekre nyilatkozatban.
