Tizenegy millió dollárt nyert egyetlen nap alatt Musk azon, hogy megint többen bíznak a Teslában

De még mindig nem ő a világ leggazdagabb embere.

Elon Musk becsült vagyona a Forbes valós idejű adatbázisa szerint egy nap alatt 11,2 milliárd dollárral nőtt, így 181 milliárdja van. Ennek hátterében az áll, hogy a Tesla-részvények ára hat hónapnyi, 40 százalékos mélyrepülése után váratlanul nagyot, 33 százalékot nőtt a héten. A CNBC szerint 2013 májusa óta nem volt ilyen erős hete Musk cégének.

A részvényárfolyam, ami egy év alatt 400 dollárról a 100 dolláros szintre zuhant, most nagyjából 180-ra kúszott vissza.

A Tesla e heti szárnyalását a cég negyedik negyedévi kedvező eredményjelentés segítette. A részvényesekkel és elemzőkkel folytatott telefonbeszélgetésen Elon Musk vezérigazgató azt mondta, hogy a vállalat 2023-ban 2 millió járművet fog gyártani, és azt sugallta, hogy a kereslet támogatni fogja ezeknek az autóknak az értékesítését is.

Musk ezzel együtt sem ülhetett azonban vissza a „világ leggazdagabb embere” képzeletbelli trónjára. A Forbes szerint továbbra is a Louis Vuittton anyavállalatát, azaz LVMH luxusmárka-birodalmat vezető francia Bernard Arnault vezet a szupergazdagok között a maga 214 milliárd dolláros vagyonával.

Forrás:https://hvg.hu/tudomany/20230128_Elon_Musk_Tesla_tozsde_erosodes_gazdagodas_reszvenyarfolyamok

Részvény: