Teljesen átírta az idei költségvetést a kormány az éjjel

Százmilliárdokat csoportosított át a kormány az idei költségvetésben, a Központi Maradványelszámolási Alapnál pedig közel 200 milliárdos túllépést engedélyeztek.

AKözponti Maradványelszámolási Alap 198 milliárd forinttal léphető túl, ebből a nem állami felsőoktatási intézmények 123 milliárddal részesednek. Feloldásra került a Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetéséből zárolt csaknem teljes összeg. Ide beszerzésre 33 mentőautóra adott pénzt a kormány – derül ki Magyar Közlönyben megjelent határozatból.

Eszerint a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok forrásjuttatásaiból elvesz 5,9 milliárd forintot. A Megtakarítási Alapból pedig 6 milliárd 598 milliót át tesz a Központi Maradványelszámolási Alapba. A TIM a közlekedési társaságok forrásjuttatásaira 6,2 milliárd forintot fordíthat.

A Központi Maradványelszámolási Alap belül a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatás 2,5 milliárd forinttal lett kevesebb, ezt a pénzt a külügyi fejlesztési és kutatási programok kapták.

A kormány elvett a Központi Maradványelszámolási Alapból 6,6 milliárd forintot. Ebből a fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok 2,8 milliárd, míg a nem állami felsőoktatási intézmények 2,5 milliárd forinttal részesedtek.

Jöhet a költségvetési túllépés

Ugyan csak ennél a költségvetési fejezetnél 198 milliárdos túllépéséről döntött a kormány. Ebből a nem állami felsőoktatási intézmények 123 milliárddal részesedtek. A vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésére 41 milliárd, az iparűzési adókedvezménnyel kapcsolatos önkormányzati támogatásra 27 milliárd fordítható.

A Rendkívüli kormányzati intézkedések kasszája 68,5 milliárddal csökkent, ezt a pénzt a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kapta, a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyéb társaságok forrásjuttatásaira.

A határozat megengedi Belügyminisztérium költségvetésében szereplő, a terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolódó kiadások 2,3 milliárd forinttal történő túllépését. A Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetéséből zárolt 20,4 milliárd forintból 19,4 milliárdot feloldott a kormány.

Egy másik módosítóban 33 mentőautó idei beszerzésére biztosított a kormány 2 milliárd 291 millió forintot, az Országos Mentőszolgálatnak.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/koltsegvetes-atcsoportositas-kormany-maradvanyelosztasi-alap-2022-10-06.761040.html

Részvény: