-
Jön a digitális várandós gondozási kiskönyv, az e-oltási kiskönyv, a lakosság számára is elérhető időpont foglalási rendszer, valamint a mindent átszövő transzparencia, mondta Takács Péter szakállamtitkár a Digital Health Summiton. Három fontos célt tűzünk erre a négy évre, ezzel kezdte előadását Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Digital Health Summiton. A három terület: A digitális… Olvass tovább →
-
Első alkalommal találkoznak személyesen a Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviselői Takács Péter egészségügyi államtitkárral kedden, mióta kiderült, hogy az orvosok több mint kétharmada a kötelező tagság megszüntetése után is a MOK-ban maradt. A Magyar Orvosi Kamara Facebookon megjelent közleménye szerint Kincses Gyula elnök és Soós Zoltán, a MOK Háziorvosi Csoportjának vezetője fog leülni az államtitkárral.… Olvass tovább →
-
Az egészségügyért felelős államtitkár szerint a kamara évi kétmilliárd forintból gazdálkodik, ezért fontos számukra a tagok létszáma. Egy lapinterjúban beszélt az alapellátás finanszírozásáról, az ápolóbérekről és a kórházi ágyszámokról is. Szó sincs arról, hogy olyan, íróasztal mögött ülő bürokraták hoznak döntéseket az egészségügy átalakításáról, akiknek erre semmilyen rálátása sincs – mondta a Magyar Nemzetnek Takács… Olvass tovább →
-
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint az orvosokat védi a kötelező kamarai tagság megszűntetése. Az egészségügyi államtitkár szerint a kötelező orvoskamarai tagságot megszüntető, kedden elfogadott törvénymódosítás az orvosokat védi, az új ügyeleti rendszer pedig az eddiginél sokkal jobb feltételeket teremt számukra. Takács Péter a Magyar Nemzetnek azt is kifejtette, hogy a magyar baloldal az emberek egészségügyi… Olvass tovább →