-
Tízezrek tüntettek Madridban szombaton Pedro Sánchez baloldali kormánya ellen, az alkotmány aláásásával vádolva a kabinetet, és bírálva egyebek mellett annak katalán politikáját. Ajobboldali szervezetek által a városháza előtti Cibeles térre összehívott megmozduláson, amelyet támogatott a fő ellenzéki párt, a jobboldali Néppárt (PP), valamint a radikális jobboldali Vox is, a résztvevők vörös-sárga nemzeti zászlók alatt vonultak… Olvass tovább →
-
Már két halálos áldozata van a majomhimlőnek Spanyolországban – derül ki az egészségügyi minisztérium szombati járványjelentéséből az MTI szerint. Az első majomhimlővel fertőzött spanyolországi – egyben európai – beteg halálát pénteken jelentették be, részletek közlése nélkül. Az egészségügyi minisztérium szombaton sem közölt tovább információkat a halálos áldozatokról. A spanyol média úgy tudja, hogy az első áldozat… Olvass tovább →