-
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál – áll a KCNA észak-koreai állami hírügynökség szombati jelentésében. Az MTI azt írja, a hírügynökség beszámolója szerint egy taktikai ballisztikus rakéta próbaindítását hajtották végre egy új autonóm irányító navigációs rendszer segítségével. A teszten részt vett Kim Dzsongun észak-koreai Olvass tovább →
-
Robbanások rázták meg vasárnapra virradóra Damaszkuszt, egyelőre nem tudni, mi okozta őket – írja az MTI a helyi média információi alapján. Bár a robbanások esetleges célpontjairól a hatóságok nem tettek említést, a múltban ehhez hasonló műveleteket az izraeli hadsereg hajtott végre Szíriában, az arab ország légvédelme pedig már több, Izrael felől érkező rakétát semmisített meg Olvass tovább →
-
Kisida Fumio japán kormányfő kedden azzal vádolta Észak-Koreát, hogy megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának ballisztikus rakéták kilövését tiltó határozatát, miután hétfőn röviddel éjfél előtt Phenjan ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki. A japán miniszterelnök hangsúlyozta, Phenjan provokációi Japán, a térség és a nemzetközi közösség békéjét és stabilitását fenyegetik. Hozzátette: kifejezte tiltakozását Észak-Koreának. Az Olvass tovább →
-
Az észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön megerősítette, hogy Phenjan előző nap sikeresen bocsátott fel egy Hvaszong-18 típusú interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM), az indításon Kim Dzsongun észak-koreai vezető is részt vett. A rakéta több mint 6600 kilométeres magasságba emelkedett, és mintegy 1000 kilométert tett meg, mielőtt – az előzetes terveknek megfelelően – a Japán-tengerbe csapódott volna, tájékoztatott Olvass tovább →
-
Japán máris közölte, hogy minden, a szigetország területét fenyegető rakétát megsemmisítenek. Észak-Korea kedden megerősítette, hogy júniusban katonai felderítő műholdat bocsát fel. A bejelentést közlő KCNA észak-koreai állami hírügynökség a Koreai Munkapárt központi katonai bizottságának elnökhelyettesét is idézte, aki bírálta a Koreai-félszigetnél végrehajtott közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlatokat. A bizottság szerint az ilyen jellegű műveletek miatt rendkívül fontos, hogy Phenjan Olvass tovább →
-
Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel vasárnap a Keleti-tenger irányában, a dél-koreai hadsereg szerint ez volt a negyedik ilyen erődemonstráció egy héten belül, miközben Szöul és Washington öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatot tartja – írja az MTI. A dél-koreai vezérkari főnökök egyesítette bizottsága arról számolt be, hogy egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát Olvass tovább →
-
Phenjan vasárnap megerősítette az újabb észak-koreai rakétakilövésről szóló dél-koreai és japán híradást, a KCNA észak-koreai állami hírügynökség azt közölte, előző nap egy Hvaszong-15 típusú interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) bocsátottak fel. A tájékoztatás szerint a rakéta mintegy 5770 kilométeres magasságban összesen 990 kilométert tett meg. A művelet újabb bizonyítéka a kommunista ország hatékony védelmi erejének, mellyel Olvass tovább →
-
A saját fejlesztésű, 500 kilométeres hatótávú rakétákból 120 darab kerül a feszültségek övezte határszakaszra. A Rajnath Singh védelmi miniszter vezette indiai védelmi beszerzési bizottság 120 új Pralay közepes hatótávoságú, ballisztikus rakéta beszerzését hagyta jóvá. A hagyományos robbanófejekkel ellátott rakétákat India Kínával és Pakisztánnal közös határára telepítik – idézi az MTI az ANI indiai hírügynökséget, amely Olvass tovább →









