-
Most zárult le nyolc, az EU által finanszírozott EFOP-pályázat, ami a koronavírusjárvány alatt a magyar büdzsét terhelő költségeket kompenzálja. 50 milliárd forintot hívhattunk le orvosok és szakdolgozók bér-és járulékköltségeire, valamint 35,6 milliárd forintot gyógyszerköltségekre illetve gyorstesztekre. 2020-ban tört ki Magyarországon a koronavírus-járvány, itthon közel 41 ezren haltak meg a vuhani vírus miatt.A pandémiára sem a világ,… Olvass tovább →
-
A világ nincs felkészülve egy következő globális járványra – figyelmeztetett a világ egészségügyi válsághelyzetekre való felkészültségét monitorozó Global Preparedness Monitoring Board (GPMB). Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világbank által 2018-ban létrehozott független csoport elemzésében hangsúlyozta, hogy a világ kapacitása egy esetleges új pandémiás fenyegetés kezelésére továbbra sem megfelelő. Értékelésük szerint a koronavírus-járvány hatására történt némi előrelépés, ám egyes országok visszafogták… Olvass tovább →
-
Májusban a WHO a világjárvány végét kihirdette, ugyanakkor szakemberek szerint sűrű évek várnak ránk. Utánajártunk hány covid-19 vakcina van a magyarországi raktárakban. Az látszik, hogy az oltási hajlandóság jelentősen csökken, 2023-ban eddig csupán 4 ezren kérték az oltást – válaszolta az NNGYK lapunk megkeresésére. Az idei évben augusztus 8-ig Covid-19 elleni első oltásban 1626 fő,… Olvass tovább →
-
A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság beszámolóját, amely szerint a fővárosban tavaly 16,6 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma 2021-hez képest. Egyhangú döntés született arról is, hogy a főváros nem támogatja két járóbeteg-szakellátás állami kézbe adását. A képviselők egyetértettek abban is, hogy fél évre kitilthatók lesznek a budai Várból a közlekedési szabályszegést… Olvass tovább →
-
Az egészségügy-minisztérium feladatait ellátó kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap leállította a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos napi adatok közlését, miután kétségek merültek fel a hitelességükkel kapcsolatban a fertőzés rohamos terjedése miatt. A bizottság közleményben tudatta, hogy az adatokat a közegészségügyi intézet számára továbbítja tájékoztatás és kutatás céljából. A közleményből nem derül ki, milyen gyakran történik az adatközlés. A… Olvass tovább →
-
A fertőzöttek száma 656,96 millió, a halálos áldozatoké pedig 6,678 millió felett. Világszerte 656 965 440 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 6 678 310 – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adataiból. A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi… Olvass tovább →
-
A heti koronavírus adatok szerint még mindig több 1100-an vannak kórházban a koronavírus okozta tünetek miatt – írja a koronavirus.gov.hu heti összegzése. Magyarországon eddig több mint 48 ezrem vesztették életüket a covid-19 miatt. Az elmúlt héten összesen 5 193 új koronavírusos fertőzöttet igazoltak, írja heti összesítő adataiban a koronavirus.gov.hu.Az elmúlt héten 43 többségében idős, krónikus… Olvass tovább →