loader-image
Budapest, HU
9:43 de., április 20, 2024
temperature icon 8°C
Humidity 80 %
Wind Gust: 0 mph

Címke: Kisida Fumio

  • Épp akkor lőtt ki ballisztikus rakétát Észak-Korea, amikor az amerikai külügyminiszter Dél-Koreában volt

    Észak-Korea ballisztikus rakétákat indított hétfőn, miközben Antony Blinken amerikai külügyminiszter a szomszédos Dél-Koreában tartózkodott egy konferencián, jelentette be a dél-koreai hadsereg. Az MTI által idézett szöuli közlés szerint a rövid hatótávolságú rakétákat Phenjantól déli területről lőtték ki keleti irányba, és mintegy 300 kilométer megtétele után a tengerbe estek. Két hónap óta ez volt az első észak-koreai rakétakísérlet.… Olvass tovább →

  • Váratlanul Kijevbe utazott a japán külügyminiszter

    Váratlanul az ukrán fővárosba érkezett szombaton Hajasi Josimasza japán külügyminiszter, hogy kifejezze támogatását Kijevnek az Oroszország elleni harcban – jelentette be szombaton a minisztériuma. Japán csatlakozott a Nyugathoz, amely támogatja Ukrajnát és szankciókat vezetett be Oroszország ellen. A világ harmadik legnagyobb gazdaságának pacifista alkotmánya azonban nem teszi lehetővé, hogy Japán fegyvereket szállítson Ukrajnának. Ez az… Olvass tovább →

  • Észak-Korea rakétázott, Japán tiltakozik

    Kisida Fumio japán kormányfő kedden azzal vádolta Észak-Koreát, hogy megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának ballisztikus rakéták kilövését tiltó határozatát, miután hétfőn röviddel éjfél előtt Phenjan ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki. A japán miniszterelnök hangsúlyozta, Phenjan provokációi Japán, a térség és a nemzetközi közösség békéjét és stabilitását fenyegetik. Hozzátette: kifejezte tiltakozását Észak-Koreának. Az… Olvass tovább →

  • Távolról kapcsolódik be Zelenszkij a G7-ek hirosimai csúcstalálkozójába

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videokapcsolaton keresztül fog részt venni a legfejlettebb gazdaságú országokat tömörítő G7 csoport (Hetek) május 19-21. közötti hirosimai csúcstalálkozóján – jelentette be csütörtökön a japán kormány. Kisida Fumio japán kormányfő ukrajnai látogatása alkalmával hívta meg Zelenszkijt a Hetek háromnapos találkozójára, amelynek központi témája az ukrajnai háború lesz. Jelenleg Japán látja el a… Olvass tovább →

  • Japán a korábban megállapított ársapka fölött vásárol olajat Oroszországtól

    Tokió a G7 egyetlen tagjaként, az USA beleegyezésével vásárol drágábban, mivel muszáj hozzáférnie az orosz energiához. Japán a korábban megállapított ársapka fölött vásárol olajat Oroszországtól – írja a Wall Street Journal. Tokió a G7 egyetlen tagjaként az USA beleegyezésével vásárol a hordónkénti 60 dollárban maximalizált ársapkánál drágábban, mivel muszáj hozzáférnie az orosz energiához. Legalábbis ezzel… Olvass tovább →

  • Katonai forródrótot hoztak létre Japán és Kína között

    Kína és Japán katonai forródrót létrehozásáról döntött az esetleges tengeri és légi konfliktusok megelőzése céljából. A kormányzati döntés végrehajtását pénteken jelentették be mindkét országban. A közvetlen kapcsolat megvalósítását immár tényként közlő illetékesek szerint a vonalat a két ország magas rangú vezetői fogják szükség szerint használni. Tokió és Peking már 2018 júniusában megkezdte olyan kommunikációs csatornák… Olvass tovább →

  • Kijevbe utazott a japán miniszterelnök

    Kisida Fumio japán miniszterelnök kedd reggel Kijevbe érkezett, írja az MTI. Kisida Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozik, hogy „kifejezze tiszteletét az ukrán nép bátorsága és türelme iránt, amely Zelenszkij elnök vezetése alatt kiáll hazája védelméért, valamint Japán és a G7-országok vezetőjeként szolidaritásáról és rendületlen támogatásáról biztosítsa Ukrajnát” – írta a japán külügyminisztérium közleményében, melyben a… Olvass tovább →