-
Fenyegető, magyarellenes üzeneteket kapott sms-ben és a Telegramon hétfőn sok kárpátaljai – írja a Magyar Nemzet. A szövegeket ukránul és magyarul fogalmazták meg. Az obszcén és halásos fenyegetést is tartalmazó üzeneteket bosnyák, kazah és kirgiz számokról küldték. Az üzenetekben mindenhol ugyanaz a kép látható: Kárpátalja térképén áll egy csuklyás, maszkos rajzolt férfi, ukrán címerrel a mellkasán… Olvass tovább →
-
Montenegrói és kárpátaljai útjára sem megy már el. „A következő két hétben Novák Katalin Montenegróba utazott volna hivatalos látogatásra, valamint az ukrajnai háború kitörésének második évfordulóján Kárpátaljára látogatott volna, hogy a magyar közösséget biztosítsa az anyaország támogatásáról. A köztársasági elnök mindkét programot lemondta” – válaszolta a Telex megkeresésére a Sándor-palota. Novák a megbízatásából hátralévő időben „azon dolgozik,… Olvass tovább →
-
A miniszterelnök „stratégiai partneri viszony kialakítását” javasolja. Levélben válaszolt Orbán Viktor Zubánics Lászlónak, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökének, aki korábban Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatban írt nyílt levelet a miniszterelnöknek. „Mindenekelőtt szeretném biztosítani arról, hogy a magyar kormány mindent megtesz, hogy megvédje az ukrajnai magyar közösség jogait” – szögezte le levelében Orbán Viktor. Kifejtette: meglátása… Olvass tovább →
-
Mi, a kárpátaljai magyar nemzeti közösség képviselői azon reménységgel és kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy támogassák az Ukrajna európai uniós tagságáról szóló tárgyalások megkezdését elindító döntést, amely 2023. december 14–15-re van napirendre tűzve – írta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség a Facebook-on közzé tette, Orbán Viktor miniszterelnöknek és Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének. A levelet több polgármester és kárpátaljai szervezet… Olvass tovább →
-
Hétfőn este több százan gyűltek össze Ungvár belvárosában, hogy imákkal és gyertyagyújtással emlékezzenek a munkácsi 128. rohamdandár elesett katonáira, írja a Kárpáti Igaz Szó. A kárpátaljai alakulatban több magyar is szolgált, de a megerősített veszteséglistát még nem hozták nyilvánosságra. Az ungvári Színház téren este 18:30-tól gyászmisét celebráltak az áldozatok emlékére. Délután óta folyamatosan érkeztek a… Olvass tovább →
-
A kárpátaljai magyarok több száz éve élnek a szülőföldjükön, ezért államalkotó tényezők szeretnének lenni, az ezzel járó jogokkal és lehetőségekkel, és „kitartó szívóssággal” kérik vissza az anyanyelvi oktatás terén elvett jogokat – fogalmazott Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke Visken, a megye magyar iskoláinak tanévnyitó ünnepségén. A kárpátaljai magyar iskolák hagyományos tanévnyitó ünnepségének… Olvass tovább →
-
A köztársasági elnök emellett bírói felmentésről is döntött. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter előterjesztésére Novák Katalin köztársasági elnök visszavonta egy munkácsi születésű, 42 éves férfi magyar állampolgárságát, mert kiderült, hogy a férfi jogszerűtlenül szerezte azt meg – derül ki a Magyar Közlönyből.Ezen kívül Novák döntött még bírói felmentésekről is, a közölt lista szerint hat bírónak… Olvass tovább →
-
Paczolay Máté szerint ami a munkácsi magyar középiskolában történik, az kétoldalú megállapodásokkal, a Velencei Bizottság, valamint a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának intézkedéseivel is szembe megy. Már augusztus közepén „durva támadásról” írt a városvezetés részéről kárpátaljai Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola a Facebook-oldalán, másnap kiderült: Pauk Marija személyében olyan új intézményvezetőt neveztek ki a középiskola… Olvass tovább →
-
A köztársasági elnök egy éven belül másodszor érkezik Ukrajnába, és szerdán kíván találkozni Vlagyimir Zelenszkijvel, Orbán Viktor pedig továbbra sem fogadta el az ukrán elnök meghívását. Novák Katalin eddig egy speciális, az orosz agresszió elleni politikát hirdetett, de ez inkább tudatos szerepvállalás, mint önálló cselekedet eredményének tűnik. Az ukránok szemszögéből azonban nyilvánvaló, hogy a… Olvass tovább →