-
London még ebben az évben törvényt hoz az orosz gyémántok behozatalának betiltásáról, az Unió viszont eddig óvakodott ettől, hiszen azzal Antwerpen városát sújtaná elsősorban. Az Egyesült Királyságnak az orosz gyémántok betiltásáról szóló, csütörtök éjjel bejelentett döntése nyomást gyakorolhat az Európai Unióra, hogy kövesse a példáját, miközben a Japánban ülésező G7-ek vezetői újabb szankciókat fontolgatnak Moszkva […] Olvass tovább →
-
A Kínával közös, vitatott hovatartozású határtérségbe utazott hétfőn Amit Shah indiai belügyminiszter. „Senki sem vehet el tőlünk akár csak egy tűhegynyi földet” hangoztatta Shah, akit az NDTV helyi televízió idézett. A tárcavezető egyben ismertette a gyéren lakott himalájai térségben élő emberek életkörülményeit javítani hivatott kezdeményezését is. Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő élesen bírálta Shah látogatását […] Olvass tovább →
-
India népessége a becslések szerint a nagyon közeli jövőben – feltehetően már április közepén – meghaladhatja Kínáét; lehet ugyan, hogy csak júliusban, de az sem kizárt, hogy már meg is történt – közölte az AP amerikai hírügynökség hétfőn demográfusokra hivatkozva. Hamarosan India lesz a legnépesebb ország a Földön megelőzve Kínát, amely az 1950-es évektől szerepelt […] Olvass tovább →
-
A dán Baton Transport cég magyarországi leányvállalata nemrégiben kezdett el nőket felvenni Indiában. A szállítmányozó cég arra kívánja őket kiképezni, hogy női kamionsofőrként dolgozhassanak Európában. A projekt első fázisában a dán szállítmányozási vállalat 25 indiai nőt keres, akik teherautó-vezetőként dolgoznának Európában, a magyarországi kirendeltségen. Ha a projekt sikeres lesz, a szállítmányozó a következő öt évben […] Olvass tovább →
-
A jelentés szerint 2022-ben az országban a milliárdosok száma 166-ra nőtt a két évvel korábbi 102-ről. Hozzátették, hogy az indiai szegények még a túléléshez szükséges alapvető dolgokat sem engedhetik meg maguknak. Az Oxfam jótékonysági szervezet felszólította India pénzügyminiszterét, hogy az „obszcén egyenlőtlenségek” leküzdése érdekében vagyonadót vetessen ki az ultragazdagokra – írja a BBC. A Survival […] Olvass tovább →
-
Japán a második világháború után fejlett ipari állammá alakult, nagy motorizációval, azaz nem csak komoly autógyártó lett az ország, de óriási piac is. Most azonban visszaszorult egy hellyel a ranglistán. Ahogy az országok GDP szerinti sorrendjében, úgy más termelési és fogyasztási adatban, például az eladott személygépjárművek számának alakulásában is mutatkozik az, hogy egy-egy ország hogyan […] Olvass tovább →
-
Az egyes országok szerepe meglehetősen eltérő abban, hogy mennyivel járulnak hozzá a világ gazdasági összetermékéhez (GDP). Ez egyrészt természetes, hisz van milliárdos és tízezres lakosságú ország, ugyanakkor a gazdasági fejlettség eltérése nagyot tud módosítani a súlyokon. Lassan 20 éve tippeljük, hogy mikor lesz Kína a világ legnagyobb gazdasága, megelőzve az időtlen idők óta élen álló […] Olvass tovább →
-
Becslések szerint India népessége április 14-én fogja meghaladni Kína népességét, 2050-ig a világ munkaképes korú (15-64 éves) népességének több mint hatodát adja majd az ország. Kína évszázadok óta a világ legnépesebb országa. A becslések szerint 1750-ben 225 millió ember élt itt, ami a világ népességének több mint egynegyede. Indiában, amely akkor még nem volt politikailag […] Olvass tovább →