-
Az Adria InterCity éjszakai járata idén nyáron is összeköti Budapestet Splittel. Erről a MÁV-START adott ki közleményt szombaton, amelyben azt is írták, a 2022-ben a Guardian által „Európa tíz legjobb vasúti élményutazása” közé választott járat június 9-től szeptember 30-ig hetente háromszor közlekedik. Újdonság lesz a tavalyi évhez képest, hogy a vonat június 17-ig az előszezonban, […] Olvass tovább →
-
Míg a jelenlegi fizetőkapus rendszer 200 járművet tud kezelni egy óra alatt, addig az új rendszer akár 3000 jármű áthaladását is lehetővé teszi ugyanazon idő alatt. Horvátország legkorábban 2024 végén áll át az elektronikus autópálya-díjfizetési rendszerre – közölte a horvát tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális minisztérium, miután kedden közvitára bocsátotta a tervezetet. Az új elektronikus autópálya-díjfizetési […] Olvass tovább →
-
Olajszállítási szerződést kötött a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat a Mol Nyrt.-vel – közölte a horvát vállalat igazgatósága hétfőn. A2023. március 31-ig hatályos szerződés félmillió tonna nyersolaj szállítását teszi lehetővé a Molnak a Janaf vezetékrendszerének Omisalj-Gola szakaszán keresztül, továbbá 149 ezer 385 köbméter nyersolaj tárolását Omisaljban és Sziszeken (Sisak) ugyanebben az időszakban – írja az MTI. […] Olvass tovább →
-
2023-ban egy átfogó kivizsgálási programot indít a lakosság körében a horvát kormány. Az országban az egyik legmagasabb a krónikus, azon belül is a szív és érrendszeri betegségekkel küszködők aránya. Hamarosan kezdetét veszi minden idők egyik legjelentősebb egészségügyi reformja Horvátországban, melynek keretében a kormány kötelezővé teszi a lakosság számára a rendszeres orvosi szűrővizsgálatokat. Az intézkedéssel Zágráb […] Olvass tovább →
-
Horvátország január 1-jén nagyobb ceremónia és ünnepség nélkül lép be a schengeni és euróövezetbe – írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön. A lap Andrej Plenkovic Eszerint az év utolsó napján, éjfélkor a Magyarországgal és Szlovéniával közös határátkelőhelyeken felemelik a sorompókat, jelezve, hogy Horvátország csatlakozott a belső határellenőrzés nélküli európai uniós schengeni övezethez. Davor […] Olvass tovább →
-
Az európai uniós tagállamok vezetői brüsszeli csúcstalálkozójukon üdvözölték, hogy Horvátország január elsejétől a schengeni övezet teljes jogú tagjává válik, valamint hangsúlyozták, Bulgáriának és a Romániának a jövő év folyamán szintén biztosítani kell a csatlakozást a belső határellenőrzés nélküli övezethez – közölte az Európai Tanács elnöke, Charles Michel Brüsszelben, az egynapos EU-csúcsot követő sajtótájékoztatón. Ez azt […] Olvass tovább →
-
Orbán Viktor miniszterelnök gratulált Andrej Plenkovic horvát kormányfőnek a Peljesac híd építési munkálatainak sikeres befejezéséhez, melynek nyomán közvetlen – Bosznia-Hercegovinát kikerülő – szárazföldi kapcsolat létesült Horvátország legdélebbi részei és az ország egyéb területei között – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan szerda reggel. „Őszintén hiszem, hogy a legjelentősebb horvát infrastrukturális projekt lezárása, amelyet nemzetközi partnerek közreműködésével […] Olvass tovább →
-
Magyarország annak köszönhetően keres pénzt az olajexporttal, hogy Orbán Viktor átverte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnököt – mondta Zvonimir Troskot horvát parlamenti képviselő egy horvát tévéműsorban, írja az Index. A lap szerint az adásban két képviselőt, Troskot és Josip Ticát az infláció elleni fellépés lehetőségeiről kérdezték, Trosk pedig azt mondta, sok energiaügyi szakértő szerint Orbán Viktor átverte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnököt, mert nem világos, hogy […] Olvass tovább →
-
Az Európai Bizottság technikai támogatást és finanszírozást nyújt 9 tagállamnak, ami támogatási kérelmet nyújtott be a háború elől menekülők fogadásához, ellátásához és alapvető szükségleteik biztosításához – közölte az uniós bizottság kedden. A 9 tagállam – Belgium, Ciprus, Csehország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Lengyelország, Románia és Szlovákia – már a következő hónapokban megkapja az uniós finanszírozást. A […] Olvass tovább →