-
A kormányfő pártja első lett. Az Olasz Testvérek (FDI) az első párt maradt, túllépte a parlamenti választások eredményét. Giorgia Meloni kormányfő, a párt elnöke a római sajtóközpontban emlékeztetett rá, hogy az olasz parlamenti választásokon aratott győzelmet 2022 szeptemberében is ott ünnepelték. Az egy szép éjszaka volt, de a mostani számomra még szebb – idézte az MTI. Szerinte… Olvass tovább →
-
Az olasz kormányfő csupán az egyes ügyek mentén való együttműködésre lát esélyt a két európai parlamenti frakció között. „Semmilyen formában sincs kilátásban a konzervatív pártok közötti unió” – jelentette ki Giorgia Meloni az észak-olaszországi Trentóban a Népszava tudósítása szerint. Az egyesüléssel kapcsolatos találgatások azt követően kezdőtek el, hogy az Európai Parlament legszélsőségesebb frakciójának tartott Identitás és Demokrácia… Olvass tovább →
-
Ilaria Salist az európai parlamenti választásokon jelöltként indítja a Vörös-Zöld Szövetség nevű olasz politikai formáció, amely csütörtök este megerősítette, hogy a Magyarországon fogva tartott nő felkerült a listájukra – írja az MTI A Vörös-Zöld Szövetség (AVS) közleményében hangoztatta, hogy Roberto Salisszal, Ilaria Salis apjával egyetértésben úgy döntött, jelöltként indítja Ilaria Salist, akit Magyarországon tartanak fogva olyan körülmények… Olvass tovább →
-
A júniusi EP-választások után az olasz miniszterelnök Európa szellemi vezére lehet – jósolja a brüsszeli Politico, amely szerint ez az Európai Unió jobbratolódását jelentheti olyan fontos kérdésekben, mint a zöld átmenet vagy a menekültek kérdése. Ha Donald Trump nyer novemberben az amerikai elnökválasztáson, akkor Giorgia Meloni olyan szerepet akar mellette játszani, mint amilyet Margaret Thatcher… Olvass tovább →
-
„Olasz-magyar” – írta Orbán, mintha egy meccsről lenne szó. Csütörtökön rendkívüli EU-csúcsot tartanak, ahol a tagállamok az Ukrajnának szánt anyagi támogatás elfogadásáról dönthetnek. „A magyar miniszterelnök változatos indokokkal blokkolja Ukrajna pénzügyi támogatását a következő négy évre, miközben teljesen magára maradt ebben a küzdelemben és vitapartnerei azzal sincsenek tisztában, hogy tulajdonképpen mit akar elérni” – írtuk… Olvass tovább →
-
Korábban már berendelték a római magyar nagykövetet és Szijjártó Péterrel is beszélt Antonio Tajani olasz külügyminiszter. Még az EU Tanács február 1-jei rendkívüli ülése előtt Giorgia Meloni olasz miniszterelnök telefonon egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel annak a 39 éves milánói nőnek az ügyében, akit hétfőn Budapesten kéz- és lábbilincsben vezették elő – írja az Ansa olasz hírügynökság oldala.… Olvass tovább →
-
Meloni szerint fegyvert hordani méltatlan „egy olaszhoz általában, még inkább egy parlamenti képviselőhöz és legfőképpen az Olasz Testvérek parlamenti képviselőjéhez”. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy felfüggesztették pártja, az Olasz Testvérek egyik képviselőjének párttagságát, mert pisztollyal jelent meg egy szilveszteri buliban, ahol a fegyver elsült és az egyik vendég megsérült. „Kértem, hogy állítsák az… Olvass tovább →