Címke: EU

  • Ismét közölte a NAV, hogy árgus szemekkel figyeli az utakat

    Idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül, közúton, vízen és a vasúti forgalomban is fokozottan figyelik a gabonát szállító járműveket – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel. Tavaly áprilisban, az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalom hatálybalépésével vette kezdetét egy ellenőrzéssorozat, amely jelenleg is tart. Ez idő alatt a járőrök… Olvass tovább →

  • Több ezer forinttal is drágulhat idén a havi közös költség a társasházakban

    Minden egyre drágul, a házak pedig folyamatosan élik fel a vagyonukat. Közös képviselők szerint az infláció, a magas üzemeltetési költségek és a szolgáltatási díjak drágulása miatt folyamatosan élik fel a vagyonukat a társasházak és a lakásszövetkezetek, emiatt idén szinte mindenhol meg kell emelni a közös költségeket. A sonline.hu-nak Javós Csilla kaposvári közös képviselő úgy fogalmazott, ahhoz, hogy mindent… Olvass tovább →

  • Harmincmilliárdot költenének Karácsonyék árvízvédelemre a következő években

    Uniós forrásból finanszíroznák a fejlesztéseket. Tízmilliárd forintot már elköltött a főváros Tüttő Kata főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint árvízvédelemre uniós forrásokból, azonban a következő években még harmincmilliárdot szeretnének erre a célra fordítani. Tüttő ezt azon a pénteki sajtótájékoztatón mondta, amit Karácsony Gergely tartott vele, valamint Kiss László Óbuda és Déri Tibor, Újpest polgármesterével, valamint Trippon Norberttel, a DK IV.… Olvass tovább →

  • Brit külügyminiszter: indokolt lenne a zárolt orosz pénzekből újjáépíteni Ukrajnát

    David Cameron brit külügyminiszter szerint indokolt lenne a zárolt orosz pénzek egy részének felhasználása az ukrán újjáépítés költségeinek finanszírozásához, írja az MTI. Cameron, aki a davosi Világgazdasági Fórumon nyilatkozott csütörtökön a BBC brit közszolgálati médiatársaság hírtelevíziójának, úgy fogalmazott: erkölcsileg, politikailag, jogilag és gazdaságilag is indokolható lenne azokból az orosz vagyoneszközökből fizetni Ukrajna újjáépítését, amelyeket az… Olvass tovább →

  • Novák Katalin szerint közeledni kell Oroszországhoz, különben nem ér véget a háború

    „Sem Oroszország, sem Ukrajna nélkül nem lehet béketárgyalásokat folytatni az ukrajnai háború lezárásáról” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a davosi Világgazdasági Fórumon a CNBC-nek adott interjújában, amit az MTI szemlézett. Kulcsfontosságú, hogy utat találjunk a béke felé, de rendkívül nehéz lesz. Sőt ki merem jelenteni, akár lehetetlen mindkét fél bevonása nélkül a béketárgyalásokig eljutni. Anélkül, hogy beszélnénk… Olvass tovább →

  • Von der Leyen megreformálná az EU-t, de ez mit jelentene a gyakorlatban?

    Megreformáljuk az EU-t, hogy alkalmas legyen több mint 30 tagállam befogadására – ezt hangsúlyozta ez Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament előtt. A brüsszeli Politico annak nézett utána, mire gondolhatott Ursula von der Leyen. Ukrajnát az első helyen említette Ursula von der Leyen az új csatlakozó országok közül, miután az Európai Unió tagországainak vezetői decemberben… Olvass tovább →

  • Brit védelmi minisztérium: Az ukránok súlyos csapást mértek az orosz légiflottára

    Az orosz hadsereg kénytelen lesz átgondolni, hogy mekkora területen működhetnek tovább a repülőgépei, miután az ukránok súlyos csapást mértek a flottára – írja szerdai jelentésében a brit védelmi minisztérium. Január 14-én ugyanis az ukránoknak sikerült felrobbantania egy A-50-es légtérellenőrző repülőgépet az Azovi-tenger felett, egy IL-22M típusú mobil parancsnoki repülő pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy… Olvass tovább →

  • Politico: Közel lehet a megállapodás Orbánnal az Ukrajnának szánt támogatásokról

    Az uniós vezetők nem akarják megadni Orbánnak a lehetőséget, hogy 2025-ben megvétózzon egy addig elfogadott támogatási csomagot. Optimisták a Politicónak nyilatkozó uniós diplomaták és tisztviselők az Ukrajnának szánt, majd Orbán Viktor magyar miniszterelnök által decemberben megvétózott EU-s, 50 milliárd eurós támogatással kapcsolatban. A lap szerint a magyar kormány jelezte Brüsszelnek, hogy hajlandó a támogatási csomag elfogadására. A… Olvass tovább →

  • Váratlanul megugrott az Ausztriában dolgozó magyarok létszáma

    Január közepén az osztrák társadalombiztosító nyilvánosságra hozta a legfrissebb, decemberi statisztikát az Ausztriában dolgozó külföldi munkavállalókról, amiből az derül ki, hogy a magyarok létszáma a novemberi 118 930 főről decemberre 123 032-re emelkedett – írja szerdai cikkében A gazdasági portál szerint ez a 4102 fős (3,5 százalékos) növekedés még akkor is sokkoló adat, ha egyébként arra… Olvass tovább →

  • Behúzta a kéziféket a magyar traktorpiac

    Drága a traktor, drága a hitel, kevés a bevétel, így kevés traktor lel gazdára. Tavaly 3 009 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 32,5 százalékkal marad el a 2022-ben regisztrált 4 457-es darabszámtól. Elsősorban a gabonapiaci helyzet és kedvezőtlen általános gazdasági környezet okozta a visszaesést, melynek mértéke a 2022-es rekordév adataihoz képest ennyire szembetűnő: 2021… Olvass tovább →