loader-image
Budapest, HU
9:57 de., március 29, 2024
temperature icon 13°C
Humidity 60 %
Wind Gust: 0 mph

Címke: eredmény

  • A szerb elnök pártja abszolút többséget szerezhetett

    Aleksandar Vucic bejelentette, a belgrádi önkormányzati választást is behúzták. Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.  Mint mondta, pártja adatai szerint: Aleksandar Vucic közölte, hogy a vajdasági tartományi választáson is hasonló eredmények… Olvass tovább →

  • Szétadóztatják a Molt, de a cég eredménye így is meglepte a befektetőket

    Közben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 192,31 ponttal, 0,34 százalékkal 57 529,95 pontra nőtt. Az összforgalom 29,234 milliárd forintról 34,774 milliárd forintra emelkedett. A BÉT négy vezető részvényéből háromra céláremelés érkezett, és a hét folyamán jelentő négy blue chip harmadik negyedéves eredményei rendre felülmúlták az elemzői várakozásokat –… Olvass tovább →

  • Hasít a Mol, megemelték az éves eredménycélt

    A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a harmadik negyedévben javuló finomítói árréssel és az üzemanyagtermékek iránti erős kereslettel sikerült ellensúlyozni a külső tényezők negatív hatásait. A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) elérte a 744,2 milliárd forintot (2,1 milliárd dollár) az idei első három negyedévben az előző… Olvass tovább →

  • Rekordprofitot ért el a Mol

    A bizonytalan külső környezet ellenére jó eredménnyel zárt a Mol tavaly. A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1773,9 milliárd forint (4,7 milliárd dollár) volt tavaly az előző évi 1071,9 milliárd forint (3,53 milliárd dollár) után – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken. A vállalatcsoport a tavalyi utolsó… Olvass tovább →

  • Földre vitte az orosz bankszektort a háború

    Oroszország bankszektora 1,5 billió rubel (24,8 milliárd dollár) veszteséget szenvedett el 2022 első félévében – közölte pénteken a központi bank egyik vezető tisztviselője. Ez az első alkalom, hogy a jegybank pénzügyi eredményeket közölt Moszkva februári ukrajnai inváziója óta – írja a moscow Times. „A veszteséges bankok 1,9 billió rubelt veszítettek, a nyereséges bankok pedig 400 milliárd rubelt kerestek”… Olvass tovább →

  • A korábbi szankciók fájtak, de nem gyengítették meg Putyin rendszerét

    A közélet iránt érdeklődőket Magyarországon is izgatja, hogy az Oroszország elleni szankciók kinek fájnak jobban Európa vagy Oroszország lakóinak? A 2014 után bevezetett szankciók adnak némi információt ezzel kapcsolatban. Izgatja a közélet iránt érdeklődőket, hogy az Oroszország elleni nyugati szankciók hatásosak-e, nem fájnak-e jobban a nyugati világ lakóinak, mint az oroszoknak – írja a G7, amely… Olvass tovább →