-
Biden Hitler is eszébe jutott Trump egyes mondatairól. Joe Biden amerikai elnök élesen támadta elődjét, Donald Trumpot a 2021. január 6-i zavargások idején tanúsított magatartása miatt az események harmadik évfordulójának előestéjén pénteken – írja az MTI. A hivatalban lévő államfő első 2024-es kampánybeszédét a Pennsylvania állambeli Blue Bellben tartotta az amerikai függetlenségi háború egyik fontos helyszíne, Valley Forge… Olvass tovább →
-
Szijjártó Péter kedden és szerdán Szlovákiába utazik majd, hogy részt vegyen a Szövetség nevű párt kampányrendezvényein, az Eduard Heger vezette Demokraták viszont úgy vélik, hazánk ezzel beavatkozik országuk választási kampányába, írja az Új Szó. Jaroslav Naď, a Demokraták alelnöke egy sajtótájékoztatón jelezte, hogy a magyar külügyminiszter anélkül utazik Szlováliába, hogy arról előzetesen egyeztetett volna a… Olvass tovább →
-
Tan Ko-fei ezredes, kínai védelmi szóvivő egy írásos és egy videóközleményben is elmondta, hogy az amerikai és a tajvani hadseregnek a közelmúltban intenzívebbé vált kommunikációja „rendkívül helytelen és veszélyes lépés”. Kína tűrhetetlennek tartja az amerikai fél kísérleteit a tajvani kérdésben, és készen áll arra, hogy „kíméletlenül eltiporja Tajvan függetlenségi törekvéseit” – közölte kedden a kínai… Olvass tovább →
-
Egy floridai bíró csütörtökön 937 ezer dollárra büntette Donald Trump volt amerikai elnököt és egyik ügyvédjét, amiért szerinte hamis pert indítottak a 2016-os elnökválasztás állítólagos manipulálása kapcsán Hillary Clinton volt külügyminiszter és mások ellen. Donald M. Middlebrooks kerületi bíró beadványában Trumpot a “bírósági rendszerrel való visszaéléssel” vádolta meg, amiért politikai célokból komolytalan pereket indított, ami… Olvass tovább →
-
Csütörtökön futnak neki újra a választásnak. A hatodik voksolási fordulóban sem gyűlt össze elég szavazat ahhoz, hogy a republikánus Kevin McCarthyt megválasszák az amerikai képviselőház elnökének. A kaliforniai képviselőt saját párttársai akadályozzák ebben. Az ötödik szavazás alkalmával McCarthyra a szükséges 218 helyett csak 201 republikánus képviselő szavazott, húszan Byron Donaldsra voksoltak, egy politikus pedig tartózkodott.… Olvass tovább →
-
Az USA törvényhozása két házból áll, az alsóházban republikánus, a felsőházban demokrata többség lesz. Az amerikai Kongresszus ünnepélyes ülése helyi idő szerint kedden délben kezdődik, majd a képviselőház a délutáni órákban tartja meg saját alakuló ülését. Az alsóház ülésének első napirendi pontja a házelnök megválasztása, amelyet egyenkénti, szóbeli szavazással bonyolítanak le, a sikeres választáshoz a… Olvass tovább →
-
Úgy indultunk neki az amerikai félidős választásoknak, hogy a republikánusok nagy áttörése jöhet, ehhez képest az alsóházban csak szűk többségük lett, most pedig, hogy megvan az utolsó eredmény is a georgiai második fordulóból, kiderült, hogy a Szenátusban a demokraták még növelték is az előnyüket. A demokrata Raphael Warnock győzött Georgiában, ezzel az amerikai Szenátus összetétele… Olvass tovább →