Címke: Bolgár

  • Markó Béla szerint a kettős állampolgárság is segíti az erdélyi magyarok elvándorlását

    A volt RMDSZ-elnök elmondta azt is, hogy soha nem csökkent még akkora ütemben a romániai magyarság létszáma, mint most. 1990 óta folyamatosan csökken a romániai magyarok létszáma – mondta el Bolgár György klubrádiós műsorában Markó Béla, az RMDSZ egykori elnöke és volt parlamenti képviselő. Markótól a lélekszám fogyatkozására szeretett volna válaszokat kapni Bolgár, a volt […] Olvass tovább →

  • Meglőttek egy migránst a bolgár határon

    Meglőttek egy migránst a bolgár-török határon – írja a Politico, amit az MTI szemlézett. A 2019-ben alapított Lighthouse Reports nevű holland oknyomozó portál, a Le Monde című francia és a The Times brit napilapok, valamint az ARD német közszolgálati médium által hétfőn nyilvánosságra hozott riport szerint a fiatal szíriai férfira állítólag a bolgár határőrök lőttek […] Olvass tovább →

  • Szakadhat a bolgár kormány, ha fegyvereket küldenek Ukrajnának

    Kilép a bolgár kormánykoalícióból a Bolgár Szocialista Párt (BSZP), ha a kormány úgy dönt, hogy fegyvereket szállít Ukrajnának – jelentette be pénteken a párt vezetője. Kornelia Nyinova miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ha a kormány úgy dönt, hogy fegyvereket és lőszert exportál Ukrajnába, akkor igen, a BSZP kilép a koalícióból. Egyúttal felszólított arra, hogy […] Olvass tovább →