A szerdai ülésen még az infláció várható alakulásáról sem adott érdemi tájékoztatást a kormány.
Szó sem esett az évközi minimálbér-emelés mértékéről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) augusztus 30-i ülésén – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ).
Zlati Róbert, az MSZSZ elnöke elmondta, bár a Gazdaságfejlesztési Minisztérium meghívójában az szerepelt, hogy konkértumokról is szó esik majd az ülésen, a felek csak a bérek alakulásáról konzultáltak, így a szakszervezetek csalódottan álltak fel a tárgyalóasztaltól.
Mint mondta, az ülés legfeljebb beszélgetésre volt alkalmas, de sem az infláció várható alakulásáról, sem a GDP helyzetéről nem kaptak érdemi tájékoztatást a résztvevők. Hozzátette, felesleges időhúzás helyett érdemi egyeztetésre lenne szükség.
Forrás:https://hvg.hu/gazdasag/20230830_Meg_mindig_nem_lehet_tudni_lesze_evkozi_minimalberemeles