Szó sem esett béketervről Putyin és Hszi Csin-ping találkáján

Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök moszkvai tárgyalásain nem esett szó Kijev ukrajnai béketervéről – közölte Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.

A felek az orosz-ukrán konfliktus lezárása helyett a kínai béketervet vitatták meg. A szóvivő szerint kizárólag a Kína és Ukrajna közötti kétoldalú viszonyra tartozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajnálkozása, hogy Peking válasz nélkül hagyta a kijevi béketervhez történő csatlakozására vonatkozó javaslatát.

Dmitrij Peszkov felidézte, Putyin a keddi tárgyalások után kijelentette, hogy a kínai béketerv több pontja is a rendezés alapjául szolgálhat, amikor erre Nyugaton és Kijevben is készség mutatkozik, bár, fűzte hozzá az orosz elnök, „ezt egyelőre nem látja”.

A kínai külügyminisztérium februárban tette közzé 12 pontos ukrajnai rendezési tervét.

Zelenszkij sajnálatának adott hangot, hogy a kínai vezetés nem csatlakozott a G20 országcsoport csúcstalálkozóján benyújtott tízpontos béketervéhez.

Bővítik a gázszállítást
Peszkov kijelentette, hogy a tárgyalásokon szó volt a gázszállítások növeléséről is. Ezekről cáfolta a Bloomberg „források nélküli” értesülését, miszerint csökkenne a gázmennyiség a Kínába irányuló vezetéken. Kijelentette, a felek az amerikai hírügynökség állításával szemben a szállítás bővítését vitatták meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy éppen kedden a Gazprom történelmi rekordot ért el a Kínába szállított vezetékes gáz napi mennyisége tekintetében.

Újabb ország jelentette be függetlenségét az orosz gáztól, nem tűri a Gazprom „zsarolását”
A moldovai energiaügyi miniszter szerint országának a továbbiakban nincs szüksége orosz gázra, mert nem hajlandó továbbra is megfelelni az orosz gázipari óriásvállalat feltételeinek. Bővebben>>>
Megvitatták a Szibéria Ereje-2 gázvezeték tervét is. Peszkov szerint minden részletet, minden formaságot egyeztettek Mongóliával, amelynek területén ez a vezeték át fog haladni. A tervek az együttműködés további bővítését irányozzák elő ezen a területen.

Forrás:https://www.napi.hu/kulfold/beketerv-putyin-hszi-haboru-oroszorszag-kina.769029.html

Részvény: