Szijjártó visszaüzent az amerikai nagykövetnek, szerinte nem kellene kommentálgatni egymás lépéseit

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közzétett legújabb videójában reagált az Egyesült Államok budapesti nagykövetének kritikájára. Mint ismert, David Pressman a Politicónak adott interjújában beszélt arról, hogy aggodalommal tölti el, amikor látja, hogy „Moszkvából rakéták repülnek a kijevi játszóterekre, Magyarország külügyminisztere pedig eközben Moszkvába repül, hogy Facebook Live konferenciákat tartson a Gazprom központjából.”

Szijjártó – aki jelenleg is Oroszországban tartózkodik, ugyanis részt vesz Szocsiban az Atomexpón – a felvetéssel kapcsolatban elmondta, amikor Magyarország külügyminisztereként dolgozik, akkor kizárólag a magyar nemzeti érdekeket tudja szem előtt tartani.

Én megértem, hogy az Egyesült Államok nagykövete az amerikai érdekekből indul ki, de én meg a magyar érdekekből. Ezért aztán szerintem az lenne a helyes, hogyha a kölcsönös tisztelet talaján állva nem kommentálgatnánk egymás lépéseit

– fogalmazott.

Közölte, ő sem szokta kommentálni az amerikai külügyminiszter utazásait, és azt várja el az amerikai nagykövettől is, hogy hasonlóképpen tartózkodjon a magyar politikai kérdések kommentálásától.

Arról meg nem is beszélve, folytatta, hogy Magyarország nemzeti érdeke az, hogy az energiaellátásunk biztosított legyen, hosszú távon is biztonságban legyen úgy, hogy a rezsicsökkentés eredményeit meg tudják védeni.

Egyelőre amerikai javaslat még nem hangzott el arra nézvést, hogy ezt az energiabiztonságot hogyan lehetne reálisan előállítani, úgyhogy én azt gondolom, hogy nemcsak politikailag, hanem a dolog érdemét tekintve sincsen igazán joga az amerikai nagykövetnek kritizálnia a magyar nemzeti érdeki alapon meghozott döntéseket

– jelentette ki.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/11/21/szijjarto-peter-david-pressman-amerikai-nagykovet-valaszuzenet/

Részvény: