Szijjártó Péter újabb jövedelméről érkezett hír

Magyarország külügyminisztere korábbi döntését megváltoztatva immáron felvesz tiszteletdíjat a győri egyetem alapítványának kuratóriumában végzett tevékenysége után, ami kiegészíti egyéb közpénzből származó jövedelmét.

Bár Szijjártó Péter 2020-ban díjazás nélkül vállalta a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagságát, idén júniustól a többi taghoz hasonlóan ő is felvesz tiszteletdíjat – írja a 24.hu.  A külügyminiszter legutóbbi vagyonnyilatkozatából az látszik, hogy azóta egymillió forintnál nagyobb összeget kap az alapítványtól.

A hírportál közérdekű adatigénylésére a vagyonkezelő alapítvány azt tudatta, hogy a kuratórium öt tagját megillető, 2022. október 21-én hatályos tiszteletdíj mértéke összesítve bruttó 7,5 millió forint. Szijjártó díjazását külön nem közölték.

Ugyanakkor a miniszter kuratóriumi társa, Dézsi Csaba győri polgármester vagyonnyilatkozatában leírta, hogy havi 1,5 millió forint tiszteletdíjat kap e tisztségért. Feltehetően ez az összeg vonatkozik mind az öt tagra, mert így jön ki a 7,5 milliós összeg.

Nem válaszolt a miniszter

A hírportál sajtómunkásai keresték Szijjártó Pétert, hogy miért gondolta meg magát a kuratóriumi fizetését illetően, de a cikk megjelenéséig nem válaszolt. A külügyminiszternek mindenesetre így már közel öt és fél millió forint közpénzekből származó havi bruttó jövedelme van.

Miniszterként a nyár elején kapott 33 százalékos fizetésemelésének köszönhetően 2 millió 632 ezer forintot keres, emellett kapja az országgyűlési képviselői alapilletményt, ami 1 millió 316 ezer forint, ehhez még jön a másfél milliós kuratóriumi apanázs.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/szijjarto-peter-ujabb-jovedelmerol-erkezett-hir.762197.html

Részvény: