Szijjártó Péter: Ma minden lesz Brüsszelben

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelbe utazott a Külügyminiszteri Tanács hétfői ülésére: az ukrajnai háborúról is vitába száll a védelmi miniszterekkel.

A külügyminiszter brüsszeli útjáról tájékoztatta követőit hivatalos közösségi oldalán, mivel a hét elején több egyeztetésre is készül.

Ahogy mondani szokták: Brüsszelben lesz ma minden
– írta Szijjártó Péter.

„Háborúpárti” javaslatokra fog reagálni
Nem csak a Külügyminiszteri Tanács ül össze, hanem a védelmi miniszterekkel is részt vesz egy tanácskozáson, majd következő programpont az Európai Humanitárius Fórum, és egy donorkonferencián a törökországi földrengés utáni újjáépítés támogatására ülnek össze tárgyalni, végül pedig találkozik a finn és a ciprusi kollégájával.

Ami a tartalmat illeti, sajnos újabb háborúpárti javaslatok kerülnek az asztalra, ezúttal arról, hogy közösen vegyünk lőszereket és adjuk is oda őket Ukrajnának.
Hozzátette, hogy „a nyomás egyre nő rajtunk, bele akarnak sodorni minket a szomszédban zajló háborúba, de mi kitartunk, hiszen a magyar emberek akarata egyértelmű: ki kell maradnunk ebből a háborúból”.

Forrás:https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/szijjarto-peter-brusszel-kulugyminiszter-europai-unio.768896.html

Részvény: