Szijjártó Péter az orosz gázszállításokról beszélt

A Magyarországra irányuló orosz földgázszállítás szerződés, ütemterv szerint és zavartalanul zajlik – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az utóbbi órákban több hírt jelent meg arról, hogy a Gazprom leállította a földgázszállítást Lengyelország és Bulgária irányába.

A Magyarországra irányuló földgázszállítás jelentős része, évi 3,5 milliárd köbméter, vagyis napi nagyjából 10 millió köbméter az úgynevezett déli útvonalon, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül érkezik Magyarországra. Ebből a szempontból nyugtalanító lehet az a hír, amely szerint a Gazprom szállítása Bulgária irányába leállt – mondta a New Yorkban tartózkodó magyar politikus.

A hír azonban úgy pontos, hogy a Bulgáriának szánt gázmennyiséget nem szállítja a Gazprom. Az orosz cég tájékoztatása szerint a tranzit, tehát a Bulgárián keresztüli szállítás, akár Szerbia, akár Magyarország irányába ettől független. A Gazprom más-más bolgár céggel áll szerződésben a Bulgáriának szánt mennyiségek szállítása, illetve a tranzitszállítások tekintetében – tette hozzá Szijjártó Péter.

A Magyar Földgázszállító Zrt. tájékoztatása szerint Kiskundorozsmánál a szerződés és a tervek szerint történik a gázszállítás Magyarország irányába.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a Bulgáriának szánt gázmennyiség le nem szállítása nem jelenti a Bulgárián keresztüli tranzit leállítását – fogalmazott a külügyér.

A bolgár partnereinkkel is egyeztetnünk, de egyelőre minden érintett ezt az értesülésünket erősítette meg – mondta Szijjártó Péter.

A Gazprom áttér egy másfajta fizetési módra: a Gazprom Export nevű vállalat rubelben kéri a gáz árát. „Azonban sikerült találni olyan megoldást, amely alapján mi euróban tudjuk elutalni a gáz árát a Gazprom Banknál létesített eurószámlánkra, azt a Gazprom Bank átváltja rubelre, és ennek a rubelnek a továbbutalása történik majd a Gazprom Export cég számára” – mondta a miniszter.

Szijjártó szerint a tegnapi napon napvilágot látott hírek szerint a szlovákok is így fognak fizetni, legalábbis a szlovák energiaügyeket felügyelő szlovák gazdasági miniszter ezt nyilatkozta. A mi következő fizetési kötelezettségünk majd május 22-én jelentkezik.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a Magyarország irányuló földgázszállítás szerződés és ütemterv szerint, zavartalanul zajlik – mondta a miniszter.

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/szijjarto-orosz-gaz-energia.751180.html

#szijjártó_péter #gáz #orosz #energia #földgáz

Részvény: