Szijjártó: Nincs tervben a kijevi nagykövetség bezárása

Magyarország célja és nemzetbiztonsági érdeke a béke hosszú távú megőrzése, ezért a Kelet-Európában kialakult konfliktussal összefüggésben arra szólítja fel a világpolitika szereplőit, hogy folytassák a párbeszédet, folytassanak párbeszédet az érintett felekkel – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek ülésének szünetében.

Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: Magyarország arra szólítja fel a világpolitika nagy szereplőit, hogy a provokálás, az erőfitogtatás és az üzengetés helyett térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.

A külgazdasági és külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy az orosz és az amerikai diplomácia vezetője, Szergej Lavrov és Antony Blinken e hét folyamán Genfben tervezett tanácskozását követően az orosz és az amerikai elnök találkozója is létrejöhet. Magyarország ezt látja az egyetlen megoldásnak, ezt látja az egyetlen reménynek – emelte ki.

Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna kérésének Magyarország eleget tesz: kijevi nagykövetsége és a Kárpátalján működő két konzulátusa teljes létszámban és funkciójával működik. Magyarországnak nem célja ennek megváltoztatása – mondta. Közölte, noha vannak fennálló konfliktusai Ukrajnával, Magyarország továbbra is segítséget nyújt, és újabb 120 lélegeztetőgéppel segíti például a koronavírus-járvány elleni ukrán védekezést.

Szijjártó Péter Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban kijelentette, a Nyugat-Balkán stabilitása, békéje és nyugalma Magyarország nemzetbiztonsági érdeke, ezért a szankciók helyett párbeszéd folytatására szólít fel.

Hangsúlyozta: Magyarország úgy gondolja, hogy a szankciókkal fenyegetés ellenkező hatást vált ki a Nyugat-Balkánon. A szankciókkal nem békét, hanem feszültséget lehet teremteni és a konfliktusokat elmélyíteni, ezért Magyarország arra kéri minden szövetségesét és barátját, hogy ne a megszorító intézkedések eszközében lássák a megoldást, hanem a párbeszéd folytatásában – emelte ki.

Emlékeztetett, a hétvégén egyeztetett Milorad Dodikkal, Bosznia-Hercegovina Államelnökségének tagjával, a boszniai szerbek vezetőjével, akivel egyetértettek Bosznia-Hercegovina területi integritásának megőrzésében.

Azzal, hogy egyes szövetségeseink és barátaink Milorad Dodikot szankciókkal fenyegetik, azzal nem járulnak hozzá a stabilitáshoz és a békéhez Bosznia-Hercegovinában, hanem súlyosbítják a helyzetet,

fogalmazott.

Magyarország nem támogat semmilyen szankciót Bosznia-Hercegovina kapcsán egyetlen entitással vagy személlyel szemben sem. A demokratikusan megválasztott politikusokkal beszélni kell, nem szankciós rezsimek bevezetésével fenyegetni őket – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter kiemelte azt is, hogy a megszorító intézkedések politikája zsákutcát, kudarcot jelentett az elmúlt időszakban. Elmondta: az uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői ülésén nem született olyan döntés, amely előrehozta volna bármilyen szankciók bevezetését, ugyanis – szavai szerint – jelenleg a párbeszédnek, a diplomáciának van ideje. Minden, ami a párbeszéd és a diplomácia útjain kívül van, az rontja a megoldás esélyeit – tette hozzá a magyar külügyminiszter.

(MTI)

https://24.hu/kulfold/2022/02/21/ukrajna-szijjarto-nagykovetseg-bezaras-terv-kijev-konzulatus/

Részvény: