Szijjártó: Magyarország a világ tíz legnyitottabb gazdasága közé tartozik

Az üzbég-magyar üzleti fórum megnyitóján járt a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter csütörtökön az üzbegisztáni Szamarkandban járt, ahol többek között azt közölte, hogy hazánk külgazdasági teljesítménye alapvetően határozza meg az egész nemzetgazdaságot, ezért is kiemelt fontosságú a jelenlegi recessziós környezetben az Üzbegisztánnal tavaly aláírt stratégiai partnerségi megállapodás – írja az MTI. A külgazdasági és külügyminiszter az üzbég-magyar üzleti fórum megnyitóján úgy fogalmazott: Magyarország a világ tíz legnyitottabb gazdasága közé tartozik.

Arról is beszélt, hogy az üzbég piac szerinte kiváló lehetőségeket kínál a fejlett technológiát alkalmazó magyar vállalatok számára, a magyar Eximbank  pedig 110 millió dolláros hitelkeretet nyitott a vállalatközi együttműködés finanszírozására.

Szijjártó Péter abban reménykedik, hogy a már célegyenesben lévő üzbegisztáni nukleáris fejlesztés során a magyar szárazhűtéses technológia mellett fognak dönteni, illetve tudatta, hogy egy új gázerőmű építése is folyik, ahol szintén jelentős magyar technológiai hozzáadott érték várható.

Kitért arra is, hogy az országban magyar gyógyszerek egyszerűsített, egyedi engedélyezési eljárására kerül sor, illetve küszöbön áll néhány magyar termék üzbegisztáni bérgyártásának megkezdése is. Emellett a mezőgazdasági és vízgazdálkodási terület is kiemelt szerepet játszik az együttműködésben, több helyen is magyar részvétellel történik az ivóvíz- és szennyvízrendszer felújítása és üzemeltetése.

A közvetlen légi összeköttetés egészen új dimenziót tud adni két ország együttműködésének Szijjártó szerint, de sajnálatát fejezte ki, hogy az európai uniós szankciók miatt a desztináció egyelőre elérhetetlen a magyar lajstromjelű gépek számára, tekintettel az oroszországi légtér használatának tilalmára. Azt is bejelentette ugyanakkor, hogy idén már 170 üzbég ösztöndíjas hallgatót fogadtak a magyarországi egyetemeken.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20221110_Szijjarto_Magyarorszag_a_vilag_tiz_legnyitottabb_gazdasaga_koze_tartozik

Részvény: