Szijjártó botrányosnak nevezte, hogy hogy Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte az OTP-t

Botrányos, hogy Ukrajna a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezte a semmiféle jogszabályt nem megsértő OTP-t, s amíg ezt nem vonják vissza, addig a magyar kormány „nagyon nehezen” tárgyal további áldozatokat kívánó szankciókról – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Stockholmban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyminiszterek informális tanácsülésének szünetében hangsúlyozta: felháborító, hogy miközben Magyarország részt vesz abban a programban, amelynek keretében a blokk havonta másfél milliárd euróval támogatja Ukrajna működését, az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség nemrég „a nemzetközi háborús szponzorok” listájára helyezte az OTP Csoportot, amiért a pénzintézet továbbra is jelen van Oroszországban.

Ez elképesztő, ez felháborító, ez botrányos

mondta.

„Az OTP Magyarország legnagyobb bankja. Az OTP semmifajta nemzetközi jogszabályt nem sértett meg. Az OTP működése teljes mértékben megfelel mindenfajta elvárásnak és jogszabálynak. Ehhez képest a bank felhelyezése Ukrajnában a háború nemzetközi szponzorainak listájára elfogadhatatlan és botrányos” – emelte ki a miniszter.

„Ezért ma világossá tettem, hogy addig mi nagyon nehezen megyünk bele egyáltalán tárgyalásokba is a tizenegyedik szankciós csomagról, nagyon nehezen tárgyalunk további áldozatokat kívánó gazdasági korlátozó intézkedésekről, amíg az OTP ezen a bizonyos ukrán listán rajta van” – közölte.

Elfogadhatatlan, még egyszer mondom, botrányos, és követeljük az ukránoktól, hogy vegyék le az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról,

tette hozzá.

Szijjártó Péter a háború okozta élelmezési válságra is kitért, és aláhúzta, hogy a közép-európai államok az afrikai és közel-keleti országok ellátásának céljából úgynevezett szolidaritási útvonalakat nyitottak az ukrán gabona számára. „Ehhez képest ennek a gabonának egy jelentős része Közép-Európában maradt, ahol példátlanul súlyos gondokat okoz a gazdálkodóknak, a gazdáknak” – jelentette ki.

„Az Európai Bizottságnak kutya kötelessége ebben a helyzetben intézkedni annak érdekében, hogy a Közép-Európában beragadt ukrán gabonát eljuttassák minél előbb Afrikába és a Közel-Keletre” – fűzte hozzá. Mint rámutatott, erre egyrészt a helyi gazdák támogatása, másrészt az afrikai és közel-keleti lakosság létfenntartásának biztosítása érdekében lenne szükség.

Forrás:(MTI)

Részvény: