Az unió egy lépéssel közelebb került a közös fegyverbeszerzéshez, ami könnyen a legfontosabb húzóerőt képezheti a kontinens védelmi képességeinek kiépítésében. Az Európai Parlament szakbizottságai strukturális javaslatokat fogadtak el, így most a tagállamokon múlhat, hogy közös nevezőre tudnak-e jutni az eszközarzenáljuk egységesítésében. Ha ez megvalósul, akkor az EU belátható időn belül a katonai nagyhatalmak mellé nőhet fel.

Az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi (ITRE), valamint a Biztonság- és Védelempolitikai (SEDE) bizottságai csütörtökön megszavazták közös álláspontjukat az Európai Védelmi Ipari Programról (EDIP). A képviselők határozottabb és átfogóbb támogatást szeretnének biztosítani az európai védelmi iparnak, különösen a gyorsuló geopolitikai kihívások tükrében.

Az Európai Bizottság eredeti tervezete szerint az EDIP célja, hogy elősegítse a technológiai-ipari bázis verseny- és reagálóképességét, biztosítsa az eszközök elérhetőségét, és az Ukrajnával való együttműködést segítse nemcsak a fegyverarzenáljának modernizálásában, hanem az ország újjáépítésében is.

AZ ELKÉPZELÉS SZERINT A PROGRAMOT 2025 ÉS 2027 KÖZÖTT 1,5 MILLIÁRD EURÓVAL (TÖBB MINT 600 EZER MILLIÁRD FORINTTAL) TÁMOGATNÁK AZ EU KÖZÖS KÖLTSÉGVETÉSÉBŐL,

és elsősorban a közös fejlesztések, a koordinált beszerzések és a védelmi gyártókapacitás növelése terén nyújtana támogatást.

Szakpolitikai támasz

Most a szakbizottságok a még szorosabb integráció és a tagállamok hozzájárulásainak növelése mellett is állást foglaltak, amelyek akkor fejthetik ki igazán a hatásukat, hogyha az országok aggregálni tudják megrendeléseiket, és ezekkel a közös beszerzésekkel jobb áron tudnak majd hozzájutni a szükséges eszközökhöz.

Ennek eléréséhez öt konkrét kívánalmat fogalmaztak meg:

1. Valósuljon meg a „vegyél európait” elv, miszerint az EDIP keretéből beszerzett fegyvereknek 70%-ban az EU-ban vagy közelebbi partnerországaiban kell készülniük.
2. A védelmi forrásokhoz csak akkor lehessen hozzáférni, ha az legalább 6 tagország, vagy a háború közelsége miatt közvetlen fenyegetés alatt álló legalább 4 ország közös érdekeit szolgálja, beleértve Ukrajnát is.
3. Hozzanak létre egy „katonai értékesítési mechanizmust,” ami a védelmi termékek és szolgáltatások központi katalógusaként működne, így megnövelve az abba fölvett eszközök iránti keresletet.
4. Alakuljon egy új, önkéntes alapú európai fegyverkezési program, amely mentén még jobban felskálázható lenne a tagállamok együttműködése egészen az eszközök életciklusának megtervezéséig.
5. Az EU ellátásbiztonsági rendszerének fokozatosan garantálnia kell az alapvető védelmi termékekhez (pl. lőszerek) való hozzáférhetőséget, ennek ellenőrzését pedig egy alakulóban lévő védelmi ipari készenléti tanács felügyelné, amelyben együtt ülnének a tagállamok képviselői a Bizottsággal és a Külügyi Főképviselővel, Kaja Kallassal.

Mindez ígéretesen hangzik, de állandó kérdés, hogy a tagállami kormányok milyen plusz költségeket hajlandók vállalni, márpedig ha a Parlament is befogadja az állásfoglalást, akkor hozzájuk kerül tovább a döntés.

A több tagállam együttműködéséhez kötött projektek is egy olyan pont, ami több fórumon felmerült már, de a mostani geopolitikai helyzet elképzelhető, hogy kellő összetartást kovácsolt a nemzeti kormányok túlnyomó része közt, így ez is egy valóban előremutató pontja lehetne az EDIP-nek, akárcsak az önkéntes fejlesztésstratégiai együttműködések.

Azonban az eredeti elképzelésekhez az értékesítési mechanizmus struktúrája teszi a legtöbbet, hiszen a 27 tagállamban használt különböző fegyverrendszerek és lőszerek azt eredményezik, hogy azokat csak elaprózott tételekben tudják beszerezni, ami mindig jóval költségesebb lesz, mintha az EU sztenderdizálná a használatban lévő eszközöket, és így mindig nagyobb méretű megrendelésekben tudnának gondolkodni.

Beszerzési gyakorlat

Jó példa erre a ma már nem gyártott, első generációs francia Leclerc tankok – a megrendelés méretétől függően – akár 20 vagy 50%-kal is drágábbak lehetnek, mint a napjainkban is kelendő amerikai Abramsek, pedig modern eszközökkel felszerelve viszonylag marginálisak lennének a különbségek a harctéren elvárható teljesítményben.

Hasonlóan a német Leopard II-es is képes mindenre, amire egy Abrams, mégis az európai fegyverkezési versenyben élre törő lengyelek inkább Dél-Koreából rendelnek tankokat. A modern nyugati fegyverplatformok között valójában kevés anyagbeli különbség van, így az egységes típusválasztás és a közös beszerzés elképesztő hatással lehetne az európai védelmi képességekre – derül ki a Center for European Policy Analysis (CEPA) friss tanulmányából.

Mindennek nem is érdemes csupán az EU tagállamaira korlátozódnia. Ahogy a szakbizottságok is megjelölték a partnerországokkal való együttműködést, úgy a CEPA is kiemeli az Egyesült Királyság haditengerészeti kapacitásait,

akiknek a csütörtöki energiabiztonsági csúcstalálkozó után szinte borítékolható a részvételük a 150 milliárd eurós fegyverkezési kezdeményezésben.

Ugyanígy például a NATO-tag Törökország is fontos szövetséges lehet a drónhadviselés terén, az azonban bizonyos szempontokból kérdésesebb, hogy az USA-t milyen mértékig lehet partnerként kezelni ebben az együttműködésben, amikor pont miattuk érzi Európa a függetlenedés szükségességét.

Egy egyszerű modellt feltételezve, az EU vásárlóerő-paritáson nézett GDP-jének 3%-osra emelt védelmi költségvetése mellett a kontinens 5000 modern tankot, több mint 2000 fejlett harci repülőgépet, 9-10 repülőgép-anyahajót, és mintegy 50-70 atom-tengeralattjárót tudna fenntartani, ha az USA-hoz hasonlóan kevesebb típusú eszközt vásárolna, nagyobb mennyiségben.

Ez pedig már több szempontból Kínáénál is ütőképesebb harci erőt jelentene.

Az EP által javasolt szűkebb tagállami együttműködések ebbe többek között a gyártási kapacitások stratégiai elhelyezésével is bekapcsolódhatnának, amikkel nemcsak új munkahelyeket lehetne teremteni, de a képességek mobilizálhatósága és a kutatás-fejlesztés is dinamikusabbá válna.

A szakbizottságok döntése mindenesetre jó lépésnek tűnik, hiszen több ponton is egybecseng nemcsak a CEPA által publikált javaslatokkal, hanem a korábban közzétett CEPS-tanulmánnyal is, aminek első pontja az volt, hogy a Parlamentnek és a Tanácsnak minél hamarabb fel kell dolgoznia az EDIP-tervezetet, és azt visszaküldeni a Bizottságnak megvalósításra.

Hiányos látkép

Az EP május elején fog szavazni vonatkozó bizottságai által összeállított javaslat elfogadásáról, majd ezután kerül a kormányfők kezébe a jóváhagyás, azonban ezen túl is akad pár megfontolás, amit érdemes észben tartani egy koherens fegyverbeszerzési stratégia megalkotásához.

A CEPS szerint például elengedhetetlen, hogy elválasszák egymástól a kritikus szükségleteket és a hosszú távú célokat, ami már részben az EP-javaslatnak is része, a lőszergyártási kapacitások mielőbbi felfejlesztésével. Ugyanakkor abban széles a konszenzus, hogy az amerikaiak által biztosított kapacitásokról csak közép- vagy hosszú távon lehet leválni.

Míg a ReArm Europe részeként védelemre költhető 1,5%-os tagállami plusz költségvetési deficit elég ahhoz, hogy ezek a folyamatok elinduljanak, az szinte biztos, hogy vagy meglévő forrásokat kell majd átterelni (például a kohéziós politikából), vagy új pénzügyi eszközöket létrehozni a fegyverkezéshez.

A költségvetési oldalról azzal is tisztában kell lenni, hogy mennyiben lehet támaszkodni a köz- és a magánszektor beruházásaira ezen a téren.

A CEPS szerint ugyanis az EU túlbecsüli az Európai Központi Bank és az esetleges Tőkepiaci Unió képességét arra, hogy magánbefektetőket vonzzon be.

Ahhoz, hogy a tagállamok optimálisan tudják finanszírozni a fegyverkezést, az EU vezetőinek meg kell találniuk, hol miben tud a legjobb lenni. Ennek realizálásában jó eszköz lehet az országok közti együttműködések előírása, de a CEPS arra is felhívja a figyelmet, hogy el kell kerülni a folyóköltségekre való felhasználást, és a meglévő eszközök, illetve személyzet fenntartása helyett, amennyire lehet, a katonai képességek fejlesztéséről kell szólnia az ilyen projekteknek.

Mindezekben kulcskérdés lehet a transzatlanti kapcsolatok újrakalibrálása, ami a jelenlegi bizonytalan környezetben nehezen stabilizálható. Ennek fényében, amiben csak lehet, érdemes volna a függetlenedés irányába menni, és az EU-hoz közelebbi partnerekkel együttműködni a szükséges védelmi képességek biztosításán.

Ehhez a CEPS szerint elengedhetetlen a gazdasági koherencia. A védelmet nem lehet költségvetési rögtönzéssel finanszírozni, és nem lehet egyszerűen a magánpiacokra bízni.

Egy erős stratégia elengedhetetlen eleme, hogy az új beruházások elsőbbséget élvezzenek az aktuális kiadásokkal szemben, hogy a tagállamok a saját ipari erősségeik mentén hangolják össze a munkát, és hogy mindehhez fenntartható fiskális eszközöket alkalmazzon az unió.

A stratégiai ambíciókat politikai érettségnek kell megalapoznia. Ha az EU valóban hiteles biztonsági szereplővé akar válni, akkor a tagállamoknak túl kell lépniük a széttöredezett önérdekeiken, és közös felfogást kell kialakítaniuk a védelemről, amire európai közjóként lenne érdemes tekinteni. Enélkül könnyen egyszerű törekvés maradhat a kontinens újrafelfegyverzéséből.