Száz éve nem történt ilyen, harmadik próbálkozásra sem tudták megválasztani az amerikai képviselőház elnökét

A harmadik szavazást is elbukta Kevin McCarthy, nincs egység a republikánus képviselők között.

Hiába lett republikánus többség az amerikai képviselőházban, a párton belüli viták miatt az alakuló ülés káoszba fulladt. Miután az első két szavazáson 19 párttársa nem támogatta a republikánus Kevin McCarthyt, a harmadik voksoláson már húszan fordultak ellene. Így 1923 óta most először történt meg, hogy az amerikai törvényhozás nem tudta megkezdeni a munkáját, mert nem sikerült megválasztani a házelnököt.

A képviselők úgy döntöttek három sikertelen szavazási kör után, hogy elnapolják a voksolást, szerda délben (ez nálunk este 6 óra lesz) folytatják majd.

A tavaly novemberi félidős választáson a republikánusok megszerezték a többséget a képviselőházban, de nagyon szűken, és most épp ez a bajuk: ahhoz, hogy valaki házelnök legyen, a többséget jelentő 218 szavazatot kell megszereznie (már persze ha mindenki voksol), míg a republikánusoknak 222 mandátumuk van. Így aztán amikor a párt belső ellenzékéből előbb 19-en, majd 20-an McCarthy ellen fordultak, jött a káosz.

A 19-20 képviselő a második és a harmadik körben egységesen az ohiói Jim Jordanre szavazott McCarthy helyett, McCarthy így csak 202, majd 201 voksot kapott – hogy még átláthatatlanabb legyen ez az egész, Jordan maga McCarthyt jelölte házelnöknek. Bonyolítja a helyzetet, hogy a kiszavazó képviselők között sem teljes az egység abban, hogy pontosan mit is szeretnének: engedményeket, hogy a házelnök helyett a képviselőknek legyen nagyobb jogköre, vagy ott keresztbe tenni az elitnek a pártjukon belül is, ahol csak lehet, netán totálisan megbénítani a munkát a következő két évre, amíg az alsóházban az övék a többség, a Szenátus többsége és az elnök viszont demokrata.

Akármi is lesz, az már most jól látszik, hogy az amerikai jobboldal dilemmája megmaradt: a trumpista politikusaik ahhoz elegen vannak, hogy a párton belül nagyon nagy szavuk legyen, azonban országos szinten épp ez veszélyezteti, hogy többségbe jussanak a republikánusok.

A Demokrata Párt képviselői addig is Hakeem Jeffriest választották meg a képviselőcsoportjuk élére, és mindhárom szavazáson mind a 212-en rá voksoltak. Ő pedig amikor megkérdezték az újságírók, tárgyalni kezd-e a jobboldallal, hogy valamilyen kompromisszummal elindulhasson a munka, azt válaszolta, nem az ő feladatuk megoldani, hogy a Republikánus Párt működőképes legyen.

Forrás:https://hvg.hu/vilag/20230104_usa_hazelnok_mccarthy

Részvény: