Szabad Európa: December 7-én szavaz a parlament a NATO-bővítésről

A Szabad Európa értesülései szerint december 7-én szavazhat a parlament Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról. Bár a kormány itthon még mondott időpontot, Harangozó Tamás MSZP-s képviselő, a NATO madridi parlamenti közgyűlésén részt vevő magyar delegáció tagja úgy hallotta, hogy már megvan az időpont.

Harangozó szerint a belga küldöttség vezetője azt mondta a felszólalásában, „magyar barátai úgy tájékoztatták, hogy december 7-én szavazhatnak a ratifikációról”, majd ezt az információt a kormánypárti politikusok is megerősítették neki.

A politikus úgy véli, meglehetősen cinikus, hogy a kormány az utolsó pillanatig kitolja ezt a fontos szavazást és szerinte az sem véletlen, hogy az uniós pénzügyminiszterek az előző nap, december 6-án dönthetnek arról, hogy a Magyarországgal szemben zajló jogállami eljárás keretében felfüggesszék-e a nekünk járó uniós forrás egy részét. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy itt már felmerült az elnapolás lehetősége.

A Szabad Európa a szavazással kapcsolatban úgy értesült a külügyminisztériumtól, hogy Szijjártó Péter múlt héten személyesen találkozott és külön egyeztetett Pekka Haavistóval, megerősítve a finn külügyminiszternek, hogy nem Magyarország lesz az utolsó NATO-tagállam a ratifikáció kérdésében. A ratifikációt Magyarországon és Törökországon kívül már minden tagország végrehajtotta.

Forrás:https://24.hu/kulfold/2022/11/21/szabad-europa-december-7-nato-bovites-parlament-szavazas/

Részvény: